2009. augusztus 10., hétfő

My first REAL pub time

Mielőtt a pubba indultunk szerencsém volt megtekinteni Dublin fő utcáját tele sok-sok bolttal, amelyek persze mind zárva voltak, mert már elmúlt este 8…:) Sebaj, legalább nem költöttem pénzt. Szóval magából a fővárosból sajnos nem sokat láttam, de a hétvégi kiruccanásunkat oda tervezzük és akkor megnézünk MINDENT. Nagy nehezen megtaláltuk a pubunkat, ami nem volt annyira tele, hogy éppen be tudjunk slisszanni. A hangulat nagyon szupi volt, tele emberrel, szólt a tánczene, mindenki beszélgetett.

Találtunk magunknak egy jó kis asztalt az emeleten és mi is elkezdtünk beszélgetni, inni, ahogy kell:) Végül olyan jóra sikerült a buli, hogy tánc és éneklés lett belőle és persze folyamatos nevetés egymáson, másokon vagy magunkon, a francia fiúk akcentusán, amiből szinte semmit nem értesz bármennyire is hegyezed a füled…:)
Sokszoros könyörgésre Henna (lakótársam) és Andrew (a főnökünk fia) lejöttek velem táncolni picit, persze már előtte is táncoltunk fent.

És lám lám, egyszercsak felcsendült a mindenki által oly jól ismert "YMCA" a pubban, amelynek természetesen mindenki tudta a koreográfiáját.

Így tehát az első Goreyban megesett pubozásom után végre megérezhettem, hogy milyen is az igazi pub Dublinban.






A kocsit kint hagytuk a város szélén (Anyának és Gerinek: a sofőr természetesen nem ivott alkoholt, úgyhogy biztonságban voltunk), de persze az utolsó villamos nem jött. Viszont mivel nem akartunk vagyonokat fizetni a taxiért, így sétáltunk a kocsink felé kb. 1 órát és utána ültünk csak be egy taxiba, tehát egyáltalán nem volt messze...:)


Szóval kalandos volt, nem mondom, de megérte, mert egy szuper csapatépítő napot töltöttünk együtt, hajnali 3-ra sikerült is haza érni.

2 megjegyzés:

  1. Kataaaa!!! A 'vájemszíéj'-ből a 'váááj' az 'Y', nem pedig 'w', az említett hangot 'dábüljú'-nak ejtjük ;)

    fanni&mate

    VálaszTörlés
  2. Köszi Máté, javítva:)
    Nem tudom mi lelt, amikor azt írtam..:)

    Puszi!
    Kata

    VálaszTörlés