2009. augusztus 10., hétfő

Őrült emberek mindenhol vannak… :)

Folytatva első hétvégém történetét, a szombati nap következett. Végre sokáig aludhattunk, amit ki is használtunk. Kora délután következett a citromos és almás pite sütés valamint bevásárlás Ronja búcsú bulijára. A pitéket igazából Ronja sütötte, mi Henna-val bevásároltunk és salátát csináltunk. 8 körül megérkeztek a többiek és az este Ronja búcsú bulijából átfordult egy őrületes, több órás előadás gyakorlásába. Ugyanis az egyik lakótársunk atlétika versenyére mentünk vasárnap Dublinba. Az őrült lakótársaim ígéretet tettek Stephane-nak (aki vasárnap versenyzett), hogy előadunk neki egy táncot. Így szombat este elkezdődött a gyakorlás törölközőkkel, francia zászlót formálva, ugrálva, zenét keresve. Mondanom sem kell, hogy igazán otthon éreztem magam a koreográfia készítés során, amit gondolom nem kell magyaráznom, ugye Zsuzsi, Marietta, Adri, Ági?… :)
Végül hajnali egy és kettő között a 25. próba után úgy döntöttünk, hogy mivel másnap korán kelünk, lassan ideje lefeküdnünk. Persze eltáncoltuk még kétszer, majd felmentünk körbe táncoltuk Ronját, aki a cuccait pakolta a másnapi induláshoz.
Ezutaán nagy reményekkel nyugovóra tértünk…;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése