Glendalough

Augusztus 24-én vasárnap kedves barátunk Andrew (a főnök fia) kocsival elvitt bennünket a Goreytól körülbelül másfél órára található Wicklow-hegységbe, melynek igen híres látványossága Glendalough városa.

A város egy magasan fekvő völgyben található, ahol az ír sziget legfontosabb kora keresztény emlékei találhatók. A két tavat erdős dombok övezik, ahol egy óriási sétát is tettünk.

Elindulni csak kora délután tudtunk, ugyanis szombaton sikerült egy kis partit csapni, tehát eltartott egy ideig, mire mindenki indulásra készen volt.

Az útközben magunkhoz vettünk egy kis erősítő kávét, mert az idő sajnos megint elég rossz volt, semmi nap, csak eső. Amikor letettük a kocsit a völgy lábánál akkor kezdett csak igazán neki az eső…

Persze egy fehér kis nyári cipőben voltam, de szerencsére a kocsiban volt egy csizma, és utólag realizáltam, hogy nagyon nagyon jó döntést hoztam azzal, hogy hallgattam Andrewra és leváltottam fehér kis cipőmet.

Ahogy sétáltunk felfelé, először egy szinte tökéletes állapotban megmaradt torony tárult a szemünk elé, régi sírokkal övezve. Tovább haladva először a kisebb tóhoz érkeztünk, már itt teljesen kész voltunk a látványtól, olyan gyönyörű volt. Ezután a nagyobb tó következett, szintén hihetetlen panorámával. Ekkor a fiúk elkezdtek mutogatni a tó túloldalán található vízesésre és a másik hegyre, hogy mi majd oda mászunk fel. Ekkor még azt hittem, hogy viccelnek… és elindultunk közösen. Az út először bitumenes volt, szóval nem okozott gondot a sétálás.

Ezután azonban kezdett egyre keményedni a helyzet, mivel az út átváltott egy vékonyka fából épített ösvényre, amelybe szegecseket vertek, hogy nehogy elcsússzanak a túrázók az esős időben. A meredek néha lépcsős néha szimpla fa ösvényen körülbelül 5 percenként meg kellett állnunk Ritával, mert nem nagyon bírtuk a fiúk tempóját.

Fél óra felfelé lépcsőzés után egy csodálatos kilátóhoz érkeztünk, ahonnan láthattuk a Felső tavat és az azt körülvevő fákat. Na, gondoltam magamban, jaj de szép, most már fordulhatunk is vissza. Aha… dehogyis fordultunk vissza. Ezután következett csak a neheze, mivel az én fejemben rövid kis kényelmes sétából 10-15 kilométeres, összesen 4 órás hegymászós, sétálós túra kerekedett, melynek során körbe kerültük az egész völgyet és megmásztuk az összes hegyet, amit csak lehetett.

Az idő sajnos egyáltalán nem kedvezett, mert folyamatosan vagy esett az eső vagy majdnem lefújt a szél a hegyoldalról. Egyszer- kétszer nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy na, én most itt fordulok vissza, annyira lógott a belem. Ami persze elég égő sportember léttemre, nem is nagyon értem, hogy miért nem bírtam a tempót. De végül átesve a holtponton megcsináltuk!!!

Láttunk sziklát, virágot, hegyet, dombot, erdőt, vízesést, hidat, kecskét, birkát, őzet, valami más nagyon szép szarvval rendelkező állatot és a végén megint azt éreztem, hogy „juhúú, megcsináltam!!” Félre ne értsétek, nem mintha akkora teljesítmény lenne egy ekkora távot megtenni, de tudjátok, az élet apró örömei… :))

A séta végén már nem is éreztem a lábam… Majd elhatároztuk, hogy keresünk egy jó éttermet és elfogyasztjuk jól megérdemelt vacsoránkat. Az étterem nagyon jó volt és a vacsi is jól esett a hosszú túra után.

Most pedig fekszem, mert vasárnap van és éjfél, holnap pedig 8-ra megyek dolgozni…