Dublin, szerelem első látásra :)

Indulás, érkezés

Az augusztus 14-ei hétvégén Ritával, az orosz lánnyal elterveztük, hogy végre megnézzük magunknak Írország fővárosát, Dublint. Ugyan én már voltam a fővárosban egyszer, de amikor a rúdugró bajnokságot néztük a verseny miatt semmit nem láttam a városból.

Egész héten terveztünk, kutattunk Ritával, hogy mit érdemes megnéznünk, hogyan, milyen közlekedési eszközzel. Nagy szerencsénk volt, mivel Ritának be kellett jelentkeznie a bevándorlási hivatalban Dublinban, így pénteken hamarabb elengedtek minket a munkából, hogy időben Dublinba érjünk, juhuu :) Elkapva a délután 1 órás buszt, 1 óra 50 perces zötykölődés után már Dublinban is voltunk.

Előkaptam a kis térképemet, egyáltalán nem turistásan :) (ugyanis én voltam az idegenvezető egész hétvégén :) bemértem hol vagyunk, majd elindultunk a városközpont felé. Mivel kedves útitársam nem nézte meg pontosan hol van a bevándorlási hivatal, 1 órás kérdezgetés, fel-lerohangálás után (mert az írek nem mondanák ám azt, hogy abszolúte fogalmuk sincs róla, hogy merre van a bevándorlási hivatal, csak küldözgettek minket fel és le…) Amit biztosan tudtunk, hogy az épület a Liffy folyó partján van ugyanis az utca név (Quay) minden esetben a folyó mentét jelenti. Hála Istennek nem sokkal később sikerült végre megtalálnunk az épületet. Mondhatni elég hisztis voltam már eddigre, mert az egész hétvégi cuccomat cipelnem kellett a vállamon „rövid” kis sétánk során.

A becsekkolás után elindultunk megkeresni kis szállásunkat, amely egy brazil lány lakása volt. Természetesen az utca egyik oldalán jobbra nőtt a páros számozás, a másik oldalon pedig balra a páratlan, úgyhogy itt is elszórakoztunk egy kicsit, mire rátaláltunk a lakásra :) Csengő sajnos nem volt, úgyhogy megpróbáltunk telefont szerezni a lakás bejárata melletti Casinoban, ahol nevetve közölték, hogy óó, ők ismerik Jessikát (a lány, akihez mentünk) és már hívták is telefonon, hogy itt vagyunk. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy minden pillanatban, amikor elővettem a térképemet, hogy lecsekkoljam merre vagyunk, ott termett egy kedves helyi emberke és megkérdezte, hogy eltévedtünk-e, mit keresünk, párszor elsütötték az „Eltévedtetek, segítek, Dubliban vagyunk!”- viccet, ami a harmadik után már nem volt annyira vicces…
Lényeg a lényeg ledobtuk a cuccainkat, de mivel már péntek este hat volt, csak körülnéztünk a környéken, vacsoráztunk egyet, felderítettük honnan indul másnap a városnéző buszunk. Este lementünk egy pubba, de a délelőtti munka, koránkelés és az utazás, keresgélés fáradalmai miatt már éjfél körül aludtunk, mint a kisangyalok. Szombaton reggel ugyanis 8-kor keltünk, mert az első városnéző busz 9-kor indult…

Szombati városnéző körutunk

Szombat reggel teljesen időben elkészülve nyakunkba vettük a várost. Felugrottunk az első buszra, amit találtunk. Mindösszesen 13 eurót fizetve 24 megállóhelyet illetve nevezetességet nézhettünk meg. Persze párat ugrottunk, mert egy nap alatt nem lehet ennyit megnézni…

Első utunk a National Gallery-be vezetett, melyet egy labirintushoz tudnék hasonlítani. Tele különböző műalkotásokkal felölelve szinte az összes fontosabb időszakot és rengeteg festőt művét. Mivel időszűkében voltunk csak nagyjából szaladtuk végig a termeket, a galéria teljes bejárásához szerintem 24 óra sem lett volna elég.

Ezután fogtunk egy másik buszt és megpróbáltunk bejutni a Trinity College-ban található könyvtárba, ahol a híres kézirat, a Book of Kells található. Na, most ez a próbálkozásunk délelőtt 10 és 11 óra között kudarca fulladt ugyanis annyi turista állt sorban a könyvtár előtt, hogy úgy döntöttünk ezt jobb lesz ha későbbre hagyjuk. Mielőtt visszafordultunk mosolyogva megkérdeztem a biztonsági őrt, hogy mit javasol, mikor jöjjünk vissza, amikor nem kell órákat sorban állni. Ő pedig mintha egy szigorúan bizalmas információt adott volna ki, a fülembe súgta, hogy 12-13 óra között a turistacsoportok ebédelni vannak, tehát próbálkozzunk akkor :)

Folytatva utunkat a St. Stephen’s Green felé vettük az irányt, ami egy óriási és nagyon gyönyörű park Dublin kellős közepén. A parkban kisebb koncertek vannak, tavak hattyúkkal, gyönyörű virágok, lehet futni, kutyát sétáltatni, kifeküdni, ha jó az idő. Hát nem egy Dóm tér, mondhatom, pedig az sem rossz, de egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal és szerencsére száz ágra sütött a nap, amikor odaértünk (már előtte megvolt a jól megszokott napi eső). Itt körbe sétálgattunk, élveztük a napsütést, majd lassan elérkezett az ebédidő, amikor is mi nem ebédelni mentünk, hanem vissza a Trinity College könyvtárába. A sor nem volt olyan vészes, hamar bejutottunk (úgyhogy a biztonsági őr jó tippet adott, aki sajnos ekkor már nem volt ott, hogy meg tudjam neki köszönni) és a látvány, amit ez a varázslatos, szinte csodaszámba menő könyv és az öreg könyvtár nyújtott, hihetetlen… Egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Az öreg könyvtárról láttam képet, szóval tudtam, hogy gyönyörű, de ennyire!!! Tiszta Harry Potter feelingje volt, Julcsikám, tuti ki lettél volna rajta;) Képet sajnos bent nem lehetett készíteni, amin teljesen kivoltam, mert nagyon szerettem volna megörökíteni nektek a látványt. Persze próbálkoztam, de azonnal kiszúrták a kamerámat és nem szerettem volna, ha kihajítanak…:))

Ezután következett a jól megérdemelt ebéd a jó öreg „all you can eat” kínaiban;) Az étterem a fő sétálóutcán található bevásárlóközpont harmadik emeletén volt, szóval gondolhatjátok milyen „szörnyű” volt a panoráma :))

Kis pihenés után folytattuk felfedező utunkat. Következő állomások a Dublin Castle, Christ Church Cathedral és a Guinness Storehouse voltak. Ezeket sajnos csak kívülről néztük meg, mert egyrészt haladnunk kellett, másrészt elég drága lett volna mindenhol befizetni a belépőt (kellett a pénz a másnapi shoppingra ;)

Végső állomásunk pedig a Phoenix Park és a dublini állatkert volt. A Phoenix Park a város szélén található óóóriási park, Dublin tüdejének is nevezik. Megittunk egy jó meleg kávét, mert kezdett lehűlni az idő. Tettünk egy rövid sétát, majd elkaptuk az utolsó buszt, már szinte fél hullaként csak vegetálva, mert ekkor már este 6 múlt és reggel 8 óta mentünk és mentünk.

A városba érve első utunk haza vezetett, jött a jól megérdemelt pihenés és az elégedettség, hogy „Igen, megcsináltuk!!” Egy nap alatt bejártuk Dublint és megnéztük azokat a helyeket, amiket szerettünk volna, a magyar idegenvezetővel (ez én voltam:)
Este persze pub, mi más, de nem túl sokáig, mert másnap vásárlós nap volt.
Jaa, és Rita az orosz gyakornoktársam megígérte, hogy készítünk valami finom orosz és magyar kaját a brazil vendéglátóinknak. Na, most ebből az lett, hogy én csináltam lecsót másnap, ő meg odaégette a palacsintát…:) De majd írok pár sort erről a vasárnapi cím alatt.
Tehát a napunk egy kis pubozással zárult. Próbálgattam a Guinness-t, de sajnos nem bírtam megbarátkozni a keserű ízével…

A soha el nem hagyható (vasárnapi) SHOPPING :))

A szombati városnéző túra után, vasárnapra természetesen, ahogy két igazi lányhoz illik vásárlást terveztünk. Korábban ajánlottak egy nagyon jó és igen olcsó boltot, amit Penny’ s-nek hívnak. Már szombaton, amikor arra sétáltunk alig bírtam magammal, annyi cucc volt és olyan olcsón, hogy hihetetlen… Mivel indulásom előtt ki kellett pakolnom a reptéren…:) volt egy-két dolog, amire szükségem volt. Ami vicces, hogy vasárnap is, hogy időben végezzünk már reggel 9-kor indulásra készen álltunk, ugyanis délután 4 körül akartunk haza indulni. Na, szóval, ami a vicc volt, hogy az összes bolt leghamarabb 10-kor, de inkább 11-kor vagy délben nyitott ki, természetesen a Penny’ s is, így több mint egy óra hosszáig sétálgattunk a kis kávénkkal a városban, köszi ;)

De 11-kor!!!…. megindultunk éés bevásároltunk minden féle ruhát, amit csak lehetett potom pénzért. Egy nagyon jó példa: vettem egy utcai kis nyári sportcipőt 3 euróért..:))

A ruhavásárlás után a kajavásárlás következett az ebédhez, amit kedves Rita barátnőm beígért. Jessika csinált nekünk egy nagyon finom brazil sajtos-sós előételt, én csináltam a lecsót, Rita pedig odaégette a desszertet…
Mindenesetre a „jolyjokerlecsó” megint bevált, mivel imádták.

Szóval örültem, hogy egy-két brazil ember jó emlékekkel búcsúzik tőlem, egy magyar lánytól, és hogy ha Magyarországra gondolnak, vagy arra tévednek véletlenül a finom étel és a vidám hangulat jut majd eszükbe.

A buszunk fél 5-kor indult vissza Goreyba. „Itthon” elrohantunk bevásárolni a következő hétre és hulla fáradtan zuhantunk az ágyba két és fél nap majdnem non stop Dublin után...