2009. augusztus 1., szombat

My first workday

Már érkezésem előtt jelezték, hogy csütörtökön és pénteken is vehetek ki szabadnapot az érkezésem miatt. Természetesen egyből mondtam, hogy a csütörtök elég lesz arra, hogy felfedezzem a város, és pénteken már menni AKAROK dolgozni:))

Szóval minket (akik a Goreyban lévő apartmanban laknak) kocsival visznek át Ballycanewba, ahol az iroda található. Reggel 9-re jött értünk az egyik munkatársunk és átrobogtunk a kb 10 percre található Ballycanew-ba.


Ott megismerkedhedtem végre a főnökömmel, akivel május óta tartom e-mailben a kapcsolatot. Igazán kedves, 50-60 év közötti úrról van szó. Első körben bemutatkoztam mindenkinek. Ezután következett a főnökkel való első beszélgetés az irodában:) Szabályok, elvárások, kérdések, válaszok. Majd Ronja (a német lakótársleányzó), aki lassan utazik haza, megmutatta, hogy mi volt az ő feladata, ugyanis én azt fogom átvenni. Gyakorlatilag Bruce (a főnököm) személyi asszisztense leszek, ami az egyik legjobb munka az irodában, mivel nagyon sok féle dolgot csinálok, és folyamatosan a főnök közelében vagyok. Szerintem itt lehet a legtöbbet tanulni:)


A pénteki napom tehát tanulással, memorizálással és jegyzeteléssel telt. Semmi extra nehéz dolgot nem kell csinálnom, csak túl sok infót kellett befogadnom, de igyekeztem, puncsos természetemhez híven:)


A feladataim lényegében az összes ügyfél (mint Hotel, Hostel, B2B, vendéglő) rendszerezése a számítógép mappáiban. Bárki új feltűnik, őt fel kell tüntetni minden prospektusban, az árlistán, kontakt listán, stb. Másik feladatom Bruce e-mailjeinek a csekkolása, weboldal frissítés, magyarra fordítani a weboldalukat:) és minden más, amit rám osztanak.


Szóval jövő hét kedden már (ugyains hétfőn állami ünnep van) élesben nyomom egyedül, mert Ronja már nem lesz, tiszta izgi:)


Délelőtt és délután van egy-egy negyed óra szünet, amikor szabadon lehet netezni. Plusz egy óra ebédszünet. Visszafelé jövet az ebédszünetből úgy megáztunk, hogy hihetetlen. Csütörtökön nagyon szép idő volt, szóval a péntek volt az első igazi ír időjárással megáldott napom. Fincsi volt nem mondom (esőkabátot és esernyőt kell vennem:)


Mielőtt befejeztük volna a munkát pénteken megettük Ronja búcsú pitéjét, amit maga készített (szóval négy hónapom van megtanulni sütni valamit...:). Átadtuk neki a kis búcsú képeslapját...


Nagyjából így telt az első munkanapom új kis országom, új kis irodájában:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése