7 Pearse Street, Gorey, Co. Wexford, Ireland :)

Mivel már tudjátok hol dolgozom, mit csinálok, merre kirándulgatok, úgy gondoltam itt az ideje, hogy röviden bemutassam hol is lakom pontosan, vagyis a lakásunkat Goreyban (ami nem is lakás, inkább ház :).
Házunk a Pearse Streeten található, amely utca párhuzamosan fut a város fő utcájával. Így bármilyen élelmiszerbolt, gyógyszertár, ruhabolt pár perc sétára van tőlünk. Mondjuk a város eleve is kicsi szóval a két legmesszebbi pontja is csak max fél órára van egymástól.
A házban négy szoba található, kettő a földszinten és kettő az emeleten. Én az emeleten lakom, abban a szobában, aminek az ablaka az utcára néz. Szóval a házról kívülről készült fotón ahol nyitva van az ablak, az az én szobám :))

Nagyon szép kis konyhánk van, csak sajnos amikor négyen lakunk itt és egyszerre szeretnénk a másnapi ebédünket elkészíteni akkor elég vicces tumultus szokott kialakulni.
Hasonló a helyzet a fürdőszobával is, mivel ha mindenki egyszerre szeretne reggel 8 óra előtt letusolni, azt bizony percről percre meg kell tervezni. Ja és persze a WC és a fürdő egy helyiségben van, még szerencse, hogy a fenti mini mosdóban van egy másik WC.
A hulladékot szelektíven gyűjtjük. Néha elég bonyodalmas. Van egy külön kuka a normál szemétnek, egy a műanyagnak, egy a papírnak, egy az üvegnek, egy pedig a fémeknek :) Cseppet sem komplikált… :)
Mivel a mi házunkra természetesen nem fizetnek hulladékszállítási díjat, így mindig egy nappal azelőtt, hogy el szeretnénk vinni a szemetet, szólunk annak, aki fuvaroz minket, hogy holnap szeretnénk hozni a szemetet. Fogalmam sincs miért kell mindig egy nappal előtte megkérdezni, mert nyilván mindig igent mondanak. Természetesen ez csak a műanyagra és a normál szemétre vonatkozik. Az üvegeket, stb az utcán található szelektív hulladákgyűjtőbe visszük. Na, de most jön a különleges csavar. Ugyanis Írországban nincs az utcán szelektív hulladékgyűjtő kuka a papírnak, nincs ám. Ismét passzolnám a kérdést, hogy miért. Ugyanis úgy emlékszem, hogy Magyarországon van egy külön kuka erre. Eredetileg el kéne égetnünk a „kandallóban” a papír alapú szemetet, azonban ha nem akarjuk magunkat kifüstölni vagy nem szeretnénk ha az indiánok azt hinnék, hogy S.O.S jeleket küldünk, ezt nem szoktuk megtenni. Általában az egyik étterem kukáját használjuk, sajnos illegálisan, hogy kidobjuk a papírhulladékot :) Na, de legyen ennyi elég a szemétről, csak hogy lássátok mennyire környezetbarát vagyok ;)
A szobám, amint a képeken láthatjátok nagyon barátságos és elég nagy. Amikor megérkeztem pár napig a konyhából nyíló lenti szobában laktam. Amikor viszont a két másik lány, aki itt lakott, hazament, én felköltöztem. Ahogy a képeken látjátok a szobám közepén van a franciaágyam. A lábamnál van az utcára nyíló ablak. Normális tükör nem nagyon van az egész házban, szóval az első pár hétben, mivel csak kicsi az "arcodat meg tudod nézni benne" tükrök vannak, nem is láttam a teljes testemet, ami elég fura volt. Na, de aztán feltaláltam a spanyol viaszt, mert volt egy kép a falon, aminek tükör a háttere. Én bizony azt leloptam a folyosó faláról és kisajátítottam magamnak. Szerencsére ebben a lakásban más lány nem lakik, így nem kellett veszekedni senkivel az új, kicsit fura megoldású tükröm miatt :)

Érdekesség, amit még a mai napig nem sikerült megszoknom, hogy nem hiszitek el, de az összes villanykapcsoló fordítva működik. Azaz ha lekapcsolod, akkor van fény és ha felkapcsolod, akkor van sötét :)) Halál vicces, és ezt több lakásban is megfigyeltem nem csak a mienkben. Így elég sokszor szivatom magam a villanykapcsolgatással és röhögök magamon, hogy nem igaz, hogy még nem bírtam megtanulni. Ezután meg otthon leszek majd megkavarodva, a normális logikával működő kapcsolókkal...

A mosdóval kapcsolatban is vannak vicces sztorik, ugyanis itt a meleg- és hidegvizes csap két különálló csap, nem pedig úgy, mint otthon, hogy balra hideg, jobbra meleg vagy fordítva vagy úgy, hogy két csap van, de a végén egybe futnak össze. Tehát ha langyos vizet szeretnél produkálni a reggeli arcmosáshoz, na azt bizony elég érdekesen lehet megoldani, kapkodva a a megnyitott hideg, majd melegvizes csap után :)) Érdekes, hogy a konyhai mosdókagylónál viszont a normális egy csapos megoldás van, de a toilettekben mindenhol ezzel a "kétcsapos" megoldással találkoztam.

Mindent összefoglalva nagyon nagy szerencsém volt azzal, hogy Goreyba kerültem, ugyanis a másik ház a gyakornokoknak, ami Ballycanewban található szörnyű rémlak a mi kis házunkhoz képest.

Nagyon szeretek ebben a házban lakni :)

Glendalough

Augusztus 24-én vasárnap kedves barátunk Andrew (a főnök fia) kocsival elvitt bennünket a Goreytól körülbelül másfél órára található Wicklow-hegységbe, melynek igen híres látványossága Glendalough városa.

A város egy magasan fekvő völgyben található, ahol az ír sziget legfontosabb kora keresztény emlékei találhatók. A két tavat erdős dombok övezik, ahol egy óriási sétát is tettünk.

Elindulni csak kora délután tudtunk, ugyanis szombaton sikerült egy kis partit csapni, tehát eltartott egy ideig, mire mindenki indulásra készen volt.

Az útközben magunkhoz vettünk egy kis erősítő kávét, mert az idő sajnos megint elég rossz volt, semmi nap, csak eső. Amikor letettük a kocsit a völgy lábánál akkor kezdett csak igazán neki az eső…

Persze egy fehér kis nyári cipőben voltam, de szerencsére a kocsiban volt egy csizma, és utólag realizáltam, hogy nagyon nagyon jó döntést hoztam azzal, hogy hallgattam Andrewra és leváltottam fehér kis cipőmet.

Ahogy sétáltunk felfelé, először egy szinte tökéletes állapotban megmaradt torony tárult a szemünk elé, régi sírokkal övezve. Tovább haladva először a kisebb tóhoz érkeztünk, már itt teljesen kész voltunk a látványtól, olyan gyönyörű volt. Ezután a nagyobb tó következett, szintén hihetetlen panorámával. Ekkor a fiúk elkezdtek mutogatni a tó túloldalán található vízesésre és a másik hegyre, hogy mi majd oda mászunk fel. Ekkor még azt hittem, hogy viccelnek… és elindultunk közösen. Az út először bitumenes volt, szóval nem okozott gondot a sétálás.

Ezután azonban kezdett egyre keményedni a helyzet, mivel az út átváltott egy vékonyka fából épített ösvényre, amelybe szegecseket vertek, hogy nehogy elcsússzanak a túrázók az esős időben. A meredek néha lépcsős néha szimpla fa ösvényen körülbelül 5 percenként meg kellett állnunk Ritával, mert nem nagyon bírtuk a fiúk tempóját.

Fél óra felfelé lépcsőzés után egy csodálatos kilátóhoz érkeztünk, ahonnan láthattuk a Felső tavat és az azt körülvevő fákat. Na, gondoltam magamban, jaj de szép, most már fordulhatunk is vissza. Aha… dehogyis fordultunk vissza. Ezután következett csak a neheze, mivel az én fejemben rövid kis kényelmes sétából 10-15 kilométeres, összesen 4 órás hegymászós, sétálós túra kerekedett, melynek során körbe kerültük az egész völgyet és megmásztuk az összes hegyet, amit csak lehetett.

Az idő sajnos egyáltalán nem kedvezett, mert folyamatosan vagy esett az eső vagy majdnem lefújt a szél a hegyoldalról. Egyszer- kétszer nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy na, én most itt fordulok vissza, annyira lógott a belem. Ami persze elég égő sportember léttemre, nem is nagyon értem, hogy miért nem bírtam a tempót. De végül átesve a holtponton megcsináltuk!!!

Láttunk sziklát, virágot, hegyet, dombot, erdőt, vízesést, hidat, kecskét, birkát, őzet, valami más nagyon szép szarvval rendelkező állatot és a végén megint azt éreztem, hogy „juhúú, megcsináltam!!” Félre ne értsétek, nem mintha akkora teljesítmény lenne egy ekkora távot megtenni, de tudjátok, az élet apró örömei… :))

A séta végén már nem is éreztem a lábam… Majd elhatároztuk, hogy keresünk egy jó éttermet és elfogyasztjuk jól megérdemelt vacsoránkat. Az étterem nagyon jó volt és a vacsi is jól esett a hosszú túra után.

Most pedig fekszem, mert vasárnap van és éjfél, holnap pedig 8-ra megyek dolgozni…

Dublin, szerelem első látásra :)

Indulás, érkezés

Az augusztus 14-ei hétvégén Ritával, az orosz lánnyal elterveztük, hogy végre megnézzük magunknak Írország fővárosát, Dublint. Ugyan én már voltam a fővárosban egyszer, de amikor a rúdugró bajnokságot néztük a verseny miatt semmit nem láttam a városból.

Egész héten terveztünk, kutattunk Ritával, hogy mit érdemes megnéznünk, hogyan, milyen közlekedési eszközzel. Nagy szerencsénk volt, mivel Ritának be kellett jelentkeznie a bevándorlási hivatalban Dublinban, így pénteken hamarabb elengedtek minket a munkából, hogy időben Dublinba érjünk, juhuu :) Elkapva a délután 1 órás buszt, 1 óra 50 perces zötykölődés után már Dublinban is voltunk.

Előkaptam a kis térképemet, egyáltalán nem turistásan :) (ugyanis én voltam az idegenvezető egész hétvégén :) bemértem hol vagyunk, majd elindultunk a városközpont felé. Mivel kedves útitársam nem nézte meg pontosan hol van a bevándorlási hivatal, 1 órás kérdezgetés, fel-lerohangálás után (mert az írek nem mondanák ám azt, hogy abszolúte fogalmuk sincs róla, hogy merre van a bevándorlási hivatal, csak küldözgettek minket fel és le…) Amit biztosan tudtunk, hogy az épület a Liffy folyó partján van ugyanis az utca név (Quay) minden esetben a folyó mentét jelenti. Hála Istennek nem sokkal később sikerült végre megtalálnunk az épületet. Mondhatni elég hisztis voltam már eddigre, mert az egész hétvégi cuccomat cipelnem kellett a vállamon „rövid” kis sétánk során.

A becsekkolás után elindultunk megkeresni kis szállásunkat, amely egy brazil lány lakása volt. Természetesen az utca egyik oldalán jobbra nőtt a páros számozás, a másik oldalon pedig balra a páratlan, úgyhogy itt is elszórakoztunk egy kicsit, mire rátaláltunk a lakásra :) Csengő sajnos nem volt, úgyhogy megpróbáltunk telefont szerezni a lakás bejárata melletti Casinoban, ahol nevetve közölték, hogy óó, ők ismerik Jessikát (a lány, akihez mentünk) és már hívták is telefonon, hogy itt vagyunk. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy minden pillanatban, amikor elővettem a térképemet, hogy lecsekkoljam merre vagyunk, ott termett egy kedves helyi emberke és megkérdezte, hogy eltévedtünk-e, mit keresünk, párszor elsütötték az „Eltévedtetek, segítek, Dubliban vagyunk!”- viccet, ami a harmadik után már nem volt annyira vicces…
Lényeg a lényeg ledobtuk a cuccainkat, de mivel már péntek este hat volt, csak körülnéztünk a környéken, vacsoráztunk egyet, felderítettük honnan indul másnap a városnéző buszunk. Este lementünk egy pubba, de a délelőtti munka, koránkelés és az utazás, keresgélés fáradalmai miatt már éjfél körül aludtunk, mint a kisangyalok. Szombaton reggel ugyanis 8-kor keltünk, mert az első városnéző busz 9-kor indult…

Szombati városnéző körutunk

Szombat reggel teljesen időben elkészülve nyakunkba vettük a várost. Felugrottunk az első buszra, amit találtunk. Mindösszesen 13 eurót fizetve 24 megállóhelyet illetve nevezetességet nézhettünk meg. Persze párat ugrottunk, mert egy nap alatt nem lehet ennyit megnézni…

Első utunk a National Gallery-be vezetett, melyet egy labirintushoz tudnék hasonlítani. Tele különböző műalkotásokkal felölelve szinte az összes fontosabb időszakot és rengeteg festőt művét. Mivel időszűkében voltunk csak nagyjából szaladtuk végig a termeket, a galéria teljes bejárásához szerintem 24 óra sem lett volna elég.

Ezután fogtunk egy másik buszt és megpróbáltunk bejutni a Trinity College-ban található könyvtárba, ahol a híres kézirat, a Book of Kells található. Na, most ez a próbálkozásunk délelőtt 10 és 11 óra között kudarca fulladt ugyanis annyi turista állt sorban a könyvtár előtt, hogy úgy döntöttünk ezt jobb lesz ha későbbre hagyjuk. Mielőtt visszafordultunk mosolyogva megkérdeztem a biztonsági őrt, hogy mit javasol, mikor jöjjünk vissza, amikor nem kell órákat sorban állni. Ő pedig mintha egy szigorúan bizalmas információt adott volna ki, a fülembe súgta, hogy 12-13 óra között a turistacsoportok ebédelni vannak, tehát próbálkozzunk akkor :)

Folytatva utunkat a St. Stephen’s Green felé vettük az irányt, ami egy óriási és nagyon gyönyörű park Dublin kellős közepén. A parkban kisebb koncertek vannak, tavak hattyúkkal, gyönyörű virágok, lehet futni, kutyát sétáltatni, kifeküdni, ha jó az idő. Hát nem egy Dóm tér, mondhatom, pedig az sem rossz, de egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal és szerencsére száz ágra sütött a nap, amikor odaértünk (már előtte megvolt a jól megszokott napi eső). Itt körbe sétálgattunk, élveztük a napsütést, majd lassan elérkezett az ebédidő, amikor is mi nem ebédelni mentünk, hanem vissza a Trinity College könyvtárába. A sor nem volt olyan vészes, hamar bejutottunk (úgyhogy a biztonsági őr jó tippet adott, aki sajnos ekkor már nem volt ott, hogy meg tudjam neki köszönni) és a látvány, amit ez a varázslatos, szinte csodaszámba menő könyv és az öreg könyvtár nyújtott, hihetetlen… Egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Az öreg könyvtárról láttam képet, szóval tudtam, hogy gyönyörű, de ennyire!!! Tiszta Harry Potter feelingje volt, Julcsikám, tuti ki lettél volna rajta;) Képet sajnos bent nem lehetett készíteni, amin teljesen kivoltam, mert nagyon szerettem volna megörökíteni nektek a látványt. Persze próbálkoztam, de azonnal kiszúrták a kamerámat és nem szerettem volna, ha kihajítanak…:))

Ezután következett a jól megérdemelt ebéd a jó öreg „all you can eat” kínaiban;) Az étterem a fő sétálóutcán található bevásárlóközpont harmadik emeletén volt, szóval gondolhatjátok milyen „szörnyű” volt a panoráma :))

Kis pihenés után folytattuk felfedező utunkat. Következő állomások a Dublin Castle, Christ Church Cathedral és a Guinness Storehouse voltak. Ezeket sajnos csak kívülről néztük meg, mert egyrészt haladnunk kellett, másrészt elég drága lett volna mindenhol befizetni a belépőt (kellett a pénz a másnapi shoppingra ;)

Végső állomásunk pedig a Phoenix Park és a dublini állatkert volt. A Phoenix Park a város szélén található óóóriási park, Dublin tüdejének is nevezik. Megittunk egy jó meleg kávét, mert kezdett lehűlni az idő. Tettünk egy rövid sétát, majd elkaptuk az utolsó buszt, már szinte fél hullaként csak vegetálva, mert ekkor már este 6 múlt és reggel 8 óta mentünk és mentünk.

A városba érve első utunk haza vezetett, jött a jól megérdemelt pihenés és az elégedettség, hogy „Igen, megcsináltuk!!” Egy nap alatt bejártuk Dublint és megnéztük azokat a helyeket, amiket szerettünk volna, a magyar idegenvezetővel (ez én voltam:)
Este persze pub, mi más, de nem túl sokáig, mert másnap vásárlós nap volt.
Jaa, és Rita az orosz gyakornoktársam megígérte, hogy készítünk valami finom orosz és magyar kaját a brazil vendéglátóinknak. Na, most ebből az lett, hogy én csináltam lecsót másnap, ő meg odaégette a palacsintát…:) De majd írok pár sort erről a vasárnapi cím alatt.
Tehát a napunk egy kis pubozással zárult. Próbálgattam a Guinness-t, de sajnos nem bírtam megbarátkozni a keserű ízével…

A soha el nem hagyható (vasárnapi) SHOPPING :))

A szombati városnéző túra után, vasárnapra természetesen, ahogy két igazi lányhoz illik vásárlást terveztünk. Korábban ajánlottak egy nagyon jó és igen olcsó boltot, amit Penny’ s-nek hívnak. Már szombaton, amikor arra sétáltunk alig bírtam magammal, annyi cucc volt és olyan olcsón, hogy hihetetlen… Mivel indulásom előtt ki kellett pakolnom a reptéren…:) volt egy-két dolog, amire szükségem volt. Ami vicces, hogy vasárnap is, hogy időben végezzünk már reggel 9-kor indulásra készen álltunk, ugyanis délután 4 körül akartunk haza indulni. Na, szóval, ami a vicc volt, hogy az összes bolt leghamarabb 10-kor, de inkább 11-kor vagy délben nyitott ki, természetesen a Penny’ s is, így több mint egy óra hosszáig sétálgattunk a kis kávénkkal a városban, köszi ;)

De 11-kor!!!…. megindultunk éés bevásároltunk minden féle ruhát, amit csak lehetett potom pénzért. Egy nagyon jó példa: vettem egy utcai kis nyári sportcipőt 3 euróért..:))

A ruhavásárlás után a kajavásárlás következett az ebédhez, amit kedves Rita barátnőm beígért. Jessika csinált nekünk egy nagyon finom brazil sajtos-sós előételt, én csináltam a lecsót, Rita pedig odaégette a desszertet…
Mindenesetre a „jolyjokerlecsó” megint bevált, mivel imádták.

Szóval örültem, hogy egy-két brazil ember jó emlékekkel búcsúzik tőlem, egy magyar lánytól, és hogy ha Magyarországra gondolnak, vagy arra tévednek véletlenül a finom étel és a vidám hangulat jut majd eszükbe.

A buszunk fél 5-kor indult vissza Goreyba. „Itthon” elrohantunk bevásárolni a következő hétre és hulla fáradtan zuhantunk az ágyba két és fél nap majdnem non stop Dublin után...

Hétköznapok

Hogy nehogy azt higyjétek, hogy csak egyfolytában bulizom két hete és semmi produktívat nem csinálok, gondoltam leírom, hogyan telnek a hétköznapjaim az irodában:)
Általában egyik héten reggel 8-ra másik héten 9-re megyünk be, majd innentől számítva dolgozunk 8 órát. Az ebéd szünet délután 1 és 2 között van, amikor a Ballycanew-ban (itt van az iroda is) lévő lakásba megyünk elfogyasztani a már előző nap elkészített kis ebédünket:)
Ezen kívül délelőtt és délután is van negyed óra szünet szabad internet használatra, stb. Persze egyébként is pihenhetsz, de ez a hivatalos verzió.
Én közvetlenül a főnök asszisztenseként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy mindenféle érdekes és változatos feladatot bíznak rám, nem pedig egyfajta monoton dolgot csinálok. Általában én csekkolom Bruce e-mailjeit, törlöm a szemetet, mentem a fontosakat. Jelenleg a Countrywide Hotels új weboldalának és a prospektusok magyarra fordításával is foglalatoskodom:)
Ma például az egyik francia fiúval kreáltunk egy teljesen új prospektust, amely a Countrywide által kínált aktív nyaralással kapcsolatos szolgáltatásokat tartalmazza. Ha bármilyen változás történik az ügyfeleink között (egy hotel le akar kerülni a listáról vagy egy új BandB-vel kerültünk kapcsolatba), ezt én teszem közzé mind a weboldalon, mind az árlistákban, mind a prospektusokban. Így egy kis webdesign-t is tanulok:)
A következő nagyobb köröm a magyar utazási irodák felkutatása és a velük való kapcsolatfelvétel lesz.
Az iroda egyébként két szintes, lent fogadják a nemzetközi hívásokat és a foglalásokkal foglalkoznak. Én fent dolgozom, ahol legfőképpen a marketing tevékenységek folynak.
A Countrywide Hotels tevékenysége abból áll, hogy közvetít a nyaralni vágyók és az Írországban található szállások között az utazási irodákat is bevonva. Szóval mi vagyunk azok, akik segítik a például Magyarországon található utazási irodákat abban, hogy melyek a legjobb szállások itt Írországban. A Countrywide személyesen látogatja a szállásokat, amelyek a listánkon szerepelnek, így biztosítva a megfelelő minőséget.
Nagyjából ennyi...:) Szóval, ha Írországba szeretnétek jönni keressetek meg, hátha tudok jutányos áron szállást szerezni;)

Tinahely Show

„Ír életem” meséje augusztus 3-ával, egy hétfői nappal folytatódik, amikor is, augusztus első hétfője lévén állami ünnep van, így nem is dolgoztunk. Ekkor került megrendezésre Tinahely-ben a mezőgazdasági show. El sem hittem volna, ha nem látom, hogy egy ilyen kis város mekkora hepajt csap. Számunkra ez azért volt fontos esemény, mert Bruce (a főnökünk) ebben a városkában él, szóval ők is aktívan részt vettek a Show szervezésében. Bár azt nem teljesen értem, hogy a rendezvény neve miért SHOW??! Inkább búcsúhoz, állatkerthez, színházhoz és régi dolgok kiállításának egyvelegéhez hasonlítanám:) Maga a rendezvény nagyon kedves és élvezhető lett volna, ha nem egy sártenger közepén rendezték volna meg… A kocsik elakadtak a trutyiban, mindenki az otthon is nagyon design-os gumicsizmában "nyomta". Én meg a kis Nike sportcipőmben (hozzátenném, hogy először egy topánkában indultam neki, amikor visszaküldtek a lakásba, hogy ugye ezt nem gondoltam komolyan:) , még nem tudtam mire vállalkoztam...

Szóval tényleg halál durva elmény volt. Olyan is megesett velem, hogy majdnem elhagytam a cipőmet sétálás közben, mert beleragadt a sárba...

Maguk a látnivalók nagyon érdekesek voltak, mert tele volt mindenféle szarvasmarhával, birkával, lóval, kutyával. Érdekes volt látni, hogy az egyes fajták mennyire különböznek egymástól. A másik elragadó látványt pedig a régi autók Európában is egyik legnagyobbnak számító gyűjteménye nyújtotta.

A Bruce-ék által vezetett sátorban kaptunk egy kis kávét, szendvicset, sütit (talán ez volt a legjobb része:). Ja, és szépségkirálynő választás is volt. A lányok gyönyörű ruhákban és GUMICSIZMÁBAN :))) tündököltek.

A sártól eltekintve jó volt látni, hogy egy Magyarországhoz képest teljesen más országban mi számít nagy eseménynek. Pár óra dagonyázás után kocsiba ültünk és olyan szerencsések voltunk, hogy nem is ragadtunk bele a sárba.

My first REAL pub time

Mielőtt a pubba indultunk szerencsém volt megtekinteni Dublin fő utcáját tele sok-sok bolttal, amelyek persze mind zárva voltak, mert már elmúlt este 8…:) Sebaj, legalább nem költöttem pénzt. Szóval magából a fővárosból sajnos nem sokat láttam, de a hétvégi kiruccanásunkat oda tervezzük és akkor megnézünk MINDENT. Nagy nehezen megtaláltuk a pubunkat, ami nem volt annyira tele, hogy éppen be tudjunk slisszanni. A hangulat nagyon szupi volt, tele emberrel, szólt a tánczene, mindenki beszélgetett.

Találtunk magunknak egy jó kis asztalt az emeleten és mi is elkezdtünk beszélgetni, inni, ahogy kell:) Végül olyan jóra sikerült a buli, hogy tánc és éneklés lett belőle és persze folyamatos nevetés egymáson, másokon vagy magunkon, a francia fiúk akcentusán, amiből szinte semmit nem értesz bármennyire is hegyezed a füled…:)
Sokszoros könyörgésre Henna (lakótársam) és Andrew (a főnökünk fia) lejöttek velem táncolni picit, persze már előtte is táncoltunk fent.

És lám lám, egyszercsak felcsendült a mindenki által oly jól ismert "YMCA" a pubban, amelynek természetesen mindenki tudta a koreográfiáját.

Így tehát az első Goreyban megesett pubozásom után végre megérezhettem, hogy milyen is az igazi pub Dublinban.






A kocsit kint hagytuk a város szélén (Anyának és Gerinek: a sofőr természetesen nem ivott alkoholt, úgyhogy biztonságban voltunk), de persze az utolsó villamos nem jött. Viszont mivel nem akartunk vagyonokat fizetni a taxiért, így sétáltunk a kocsink felé kb. 1 órát és utána ültünk csak be egy taxiba, tehát egyáltalán nem volt messze...:)


Szóval kalandos volt, nem mondom, de megérte, mert egy szuper csapatépítő napot töltöttünk együtt, hajnali 3-ra sikerült is haza érni.

Vasárnap, Dublin, verseny és a fellépésünk…

A szombat esti hosszadalmas gyakorlás után másnap mindenki nehezen ébredt reggel 8 és 9 óra között. Ugyan a verseny csak 1-kor kezdődött Dublinban (ami kb. 2 órányira van Gorey-tól), de indulásunk előtt még meg kellett vennünk az alapanyagokat a két óriási „buzdító molinóhoz” és meg is kellett csinálnunk őket… :)
Kapkodva, jól koordinált munkamegosztással majdnem el is indultunk időben. Kicsivel 1 óra előtt megérkeztünk a pályára, ahol más atlétika számokban már nagyban ment a verseny. Stephane (lakótársunk) verseny száma, a rúdugrás több mint két és fél óráig tartott, halál unalmas volt, jegyezném meg zárójelben, mert Stephane 5. lett és utána, már nem volt meg a "feeling" a többieket nézve, akiket nem ismertünk. Csak a fellépésünk tartott minket életben. Azzal szórakoztattuk magunkat, hogy amíg Stephane is versenyben volt, minden egyes sikeres ugrása után felpattantunk a két molinóval a kezünkben, üdvrivalgás közepedte. Egyáltalán nem néztek minket hülyének, ááááá…;)
4 óra után (véégre:) vége lett a versenynek, és előadhattuk a kis számunkat. A videót meg tudjátok nézni:) (ne haragudjatok, de 1 órát vártam arra, hogy a videó feltöltődjön a blogomra, és nem volt türelmem többet szenvedni vele, holnap megpróbálom még egyszer) Szóval nagyon vicces volt, meg igazából senki sem ismert minket, szóval nem is érdekelt, hogy mekkorát égünk. Ezután jött a jól megérdemelt estebéd, utána rövid városnézés és a pubozás…

Őrült emberek mindenhol vannak… :)

Folytatva első hétvégém történetét, a szombati nap következett. Végre sokáig aludhattunk, amit ki is használtunk. Kora délután következett a citromos és almás pite sütés valamint bevásárlás Ronja búcsú bulijára. A pitéket igazából Ronja sütötte, mi Henna-val bevásároltunk és salátát csináltunk. 8 körül megérkeztek a többiek és az este Ronja búcsú bulijából átfordult egy őrületes, több órás előadás gyakorlásába. Ugyanis az egyik lakótársunk atlétika versenyére mentünk vasárnap Dublinba. Az őrült lakótársaim ígéretet tettek Stephane-nak (aki vasárnap versenyzett), hogy előadunk neki egy táncot. Így szombat este elkezdődött a gyakorlás törölközőkkel, francia zászlót formálva, ugrálva, zenét keresve. Mondanom sem kell, hogy igazán otthon éreztem magam a koreográfia készítés során, amit gondolom nem kell magyaráznom, ugye Zsuzsi, Marietta, Adri, Ági?… :)
Végül hajnali egy és kettő között a 25. próba után úgy döntöttünk, hogy mivel másnap korán kelünk, lassan ideje lefeküdnünk. Persze eltáncoltuk még kétszer, majd felmentünk körbe táncoltuk Ronját, aki a cuccait pakolta a másnapi induláshoz.
Ezutaán nagy reményekkel nyugovóra tértünk…;)

Első „pubozásom”

Az első pub látogatásomra Július 31-én, pénteken este került sor. Lakótársaimmal és többiekkel az esős időben 10 körül elindultunk egy nem éppen hosszú útra, ugyanis a pub az utcánk sarkán van, kb. 50 méterre a lakásunk bejáratától.. :) Eléggé izgatott voltam, mivel rengeteget olvastam a híres pubokról, így nagyon sokat vártam az első látogatásomtól. Sajnos a péntek nem volt egy népszerű este a szomszédságunkban lévő pubban. Eleinte nagyon kevesen voltak, a zene sem szólt. Így hát rendeltünk és elkezdtünk beszélgetni. El kell, hogy mondjam, hogy beszélgetéseink legtöbbször nagyon viccesek és a „nemzetköziek”. Rengetegszer előfordul, hogy felmerül közöttünk: „Hogy hangzik ez a szó a te nyelveden?” Szóval szinte mindig beszélünk egy picit angolul, franciául, finnül, németül, írül és picit magyarul is. Nagyon vicces. De vissza az aktuális témához. Éjfél körül megérkezett a zene és egyre többen is lettek. A zene élő volt, de nem igazán tetszett, így tovább beszélgettünk. Hajnali egy körülre mindenkin látszott, hogy a 8 óra munka megviselt bennünket. Ráadásul szombaton tartottuk Ronja búcsú buliját, így úgy voltunk vele, hogy ma nem lesz nagy eresztd el a hajamat parti, így három kör után, lassan haza indultunk.
Összefoglalva úgy gondolom, hogy mivel oly sokat hallottam már az itteni pubokról túl sokat vártam az első „találkozáskor”, így elég nagyot koppantam, de a vasárnap kárpótolt, amiről később írok majd.

Bocsi:)

Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen sokáig nem irtam, de a múlt héten a másik albérletben volt az internet, így csak az irodából tudtam netezni. De legközelebb már meg fogom oldani valahogy hogy ne maradjatok egy hétig sztori nélkül;)
Kezdem is, hogy legyen mit olvasni...

My first workday

Már érkezésem előtt jelezték, hogy csütörtökön és pénteken is vehetek ki szabadnapot az érkezésem miatt. Természetesen egyből mondtam, hogy a csütörtök elég lesz arra, hogy felfedezzem a város, és pénteken már menni AKAROK dolgozni:))

Szóval minket (akik a Goreyban lévő apartmanban laknak) kocsival visznek át Ballycanewba, ahol az iroda található. Reggel 9-re jött értünk az egyik munkatársunk és átrobogtunk a kb 10 percre található Ballycanew-ba.

Ott megismerkedhedtem végre a főnökömmel, akivel május óta tartom e-mailben a kapcsolatot. Igazán kedves, 50-60 év közötti úrról van szó. Első körben bemutatkoztam mindenkinek. Ezután következett a főnökkel való első beszélgetés az irodában:) Szabályok, elvárások, kérdések, válaszok. Majd Ronja (a német lakótársleányzó), aki lassan utazik haza, megmutatta, hogy mi volt az ő feladata, ugyanis én azt fogom átvenni. Gyakorlatilag Bruce (a főnököm) személyi asszisztense leszek, ami az egyik legjobb munka az irodában, mivel nagyon sok féle dolgot csinálok, és folyamatosan a főnök közelében vagyok. Szerintem itt lehet a legtöbbet tanulni:)

A pénteki napom tehát tanulással, memorizálással és jegyzeteléssel telt. Semmi extra nehéz dolgot nem kell csinálnom, csak túl sok infót kellett befogadnom, de igyekeztem, puncsos természetemhez híven:)

A feladataim lényegében az összes ügyfél (mint Hotel, Hostel, B2B, vendéglő) rendszerezése a számítógép mappáiban. Bárki új feltűnik, őt fel kell tüntetni minden prospektusban, az árlistán, kontakt listán, stb. Másik feladatom Bruce e-mailjeinek a csekkolása, weboldal frissítés, magyarra fordítani a weboldalukat:) és minden más, amit rám osztanak.

Szóval jövő hét kedden már (ugyains hétfőn állami ünnep van) élesben nyomom egyedül, mert Ronja már nem lesz, tiszta izgi:)

Délelőtt és délután van egy-egy negyed óra szünet, amikor szabadon lehet netezni. Plusz egy óra ebédszünet. Visszafelé jövet az ebédszünetből úgy megáztunk, hogy hihetetlen. Csütörtökön nagyon szép idő volt, szóval a péntek volt az első igazi ír időjárással megáldott napom. Fincsi volt nem mondom (esőkabátot és esernyőt kell vennem:)

Mielőtt befejeztük volna a munkát pénteken megettük Ronja búcsú pitéjét, amit maga készített (szóval négy hónapom van megtanulni sütni valamit...:). Átadtuk neki a kis búcsú képeslapját...

Nagyjából így telt az első munkanapom új kis országom, új kis irodájában:)