Észak-Írország fővárosa, Belfast

Hosszas tervezgetés után, mindenkit mozgósítva, szállást szervezve két héttel ezelőtt egyik leghosszabb túránkra indultunk Észak-Írország fővárosába, Belfastba.

Utunk már az elejétől fogva kalandosnak ígérkezett, ugyanis nem sok jót hallani a belfasti helyzetről, valamint a városban uralkodó hangulatról még a mai napig sem sajnos.

Ezen felül pedig Rita, orosz gyakornoktársam, akinek vízum kell Oroszországból az Európai Unióba nem volt benne biztos, hogy vízumával jogosult-e az Észak-Írországba való belépésre. Mindenki mondta itt délen, hogy már semmilyen határ nincs a két országrész között, szabadon átmehetünk. Azért persze aggódtunk nehogy baj legyen, mert a vízum hivatalosan nem ad lehetőséget neki, hogy az Egyesült Királyság területére lépjen. Szóval nagy izgalmakkal, de még ennél is nagyobb várakozással indultunk neki hosszú hétvégénknek, mivel hétfőn sem dolgoztunk :)

A négy és fél órás út után, kicsit megfáradva megérkeztünk, vendéglátónk, milyen meglepő egy pub eltt várt bennünket. Lecuccoltunk, majdnem sokkot kaptunk olyan jó kis lakásban laktunk, aztán megindultunk a belfasti éjszakának.

Szerencsére pont a belfasti egyetem fesztiváljának hétvégéjén érkeztünk, szóval volt milyen programokból válogatnunk. Választásunk egy indiai partyra esett, ahol szuper indiai zenét játszottak, egy nagyon hangulatosan berendezett óriási sátorban. A dj szuper volt, illetve táncos előadás is volt, amit szintén nagyon élveztünk, majd mi is táncra perdültünk :) Sajnos energiánk nem vitt minket túl messzire az egész hetes munka es a majdnem 5 órás út után, így éjfél felé a hazamenetel mellett döntöttünk.

Szombaton egész nap várost néztünk. Persze indulás előtt a vendéglátónk főzött egy szuper és nem éppen "lightnak" mondható ír reggelit :) Majd megnéztünk a Belfastban nevezetes festett falakat, a városra nyíló remek kilátást egy bevásárlóközpont tetejéről, az egyetemi campust, egy hangulatos ír éttermet, stb. Mindezt gyalog, szóval mondhatni elég mozgalmas napunk volt :)

Este a többiek megint partyzni mentek, mi Ritával úgy döntöttünk, hogy nagymamáslodunk picit és inkább otthon pletyizünk és élvezzük a meleg lakást a hosszú nap után. Mivel sajnos hozzá kell tennem, hogy nem lehetünk mindig olyan szerencsések az időjárással kapcsolatban, mint Dun Laoghaire-ben voltunk. Így persze egész hétvégén esett az eső, ami persze picit nehezítette a városnézést, de gondoltuk "hát Belfastban vagyunk, kit érdekel, hogy zuhog az eső" :)

A vasárnapi nap, már rövidebben de egy kis múzeumozással és a Belfasti Kastély megtekintésével telt, szintén esőben. A Kastély udvarából még rossz időben is olyan csodálatos kilátás tárult a szemünk elé egész Belfastról, hogy hihetetlen. Az azon a héten újra megnyitott múzeumban pedig az őskortól, dinoszauruszoktól kezve egészen a mai ír helyzetig tanulmányozhattuk a történteket.

Délután, haza indulás előtt főztünk egy kis vacsorát vendéglátónknak. A jó kis hazai ízeket idéző lecsóm megint sikert arartott. Így tele pocakkal, nagyon fáradtan, csodálatos belfasti emlékekkel indultunk hosszú utunknak haza :)

Dun Laoghaire, Dublin Riviérája

Pár héttel ezelőtt, az egyik hétvégén úgy döntöttünk, hogy Dublin belvárosa ennyi látogatás után nem tud sok újat mutatni számunkra, így eljött az ideje a külvárosnak vagy kertvárosnak és Dublin közeli környezetének felfedezése.

Választásunk egyrészt Dun Laoghaire-re esett, amelyet a kis turista zsebkönyvem Dublin Riviérájának nevezett. Már ez a név igen csalogatóan hatott, így beleszerveztük a programba. A másik részt, ahol hétvégénk nagy részét töltöttük Bray volt, ugyanis itt volt a szállásunk. Szintén Dublin belvárosától nem messze, a tengerparton valamint a Wicklow-i hegyek között elhelyezkedő rész.

Péntek esti érkezésünkkor már olyan sötét volt, hogy észre sem vettem, hogy a pub, amiben ülünk „hot whiskyt” kortyolgatva egy az egyben a tengerparton helyezkedik el… :) De ezt másnap világosban már egyértelműen könnyebb volt felfedezni.

Szombatra kisütött a nap is, ami nagyon nagy szónak számított, ugyanis egész héten esett az a fránya eső. Néha a felhők miatt már délután kettőkor olyan érzése van az embernek, hogy sötétedik és lassan le kéne feküdni. Szóval verőfényes napsütésben elsétáltunk egy kis olasz kávézóba, a Ritával már szertartás számba menő reggeli kávénkat elfogyasztani, majd felpattantunk a vonatra és mindössze pár megállót haladva megékeztünk a dublini Riviérára.

Ezelőtt azonban már a vonatút is igen érdekes meglepetéseket tartogatott, mivel a vonatsínek a tengerparton vagy éppen a tengeri sziklák között mennek, ami leírhatatlan látványt nyújtott.

Dun Laoghaire-be való megérkezésünkkor száz ágra sütött a nap. A vonatállomástól mindössze 5 percet kellett sétálni a kikötőbe, ahol ki lehetett sétálni egészen a világítótoronyig. A tengerpart tele volt emberekkel. Fagyit nyalogattak, kávét iszogattak, görkoriztak vagy éppen kutyát sétáltattak a szikrázó napsütésben. Az egész hetes munka és rossz idő után számunkra is hihetetlen energiabomba volt ez a pár órás séta.

A kikötő felfedezése után megnéztük a várost is, bevásárló központot, kis utcákat. És megállapítottuk, hogy ezek a mondhatni Dublin külvárosának számító városkák hasonlóan gyönyörű képet mutatnak, mint az ír sziget fővárosa.

Bray is a Wicklow-i hegyekkel a szomszédságában, valamint a tengerparttal, széles skálájú pub választékával megint remek választásnak bizonyult egy hétvégénk eltöltésére írországi felfedezőutunk folyamán :)

Eljegyzési parti a farmon :)

Két héttel ezelőtt vasárnap délutánra meghívást kaptunk a főnök tesójának lánya eljegyzési bulijára, akit egy orosz fiú jegyzett el. Nagyon izgultam és vártam, hogy végre láthassak valami igazi ír sütögetős családi bulit, hogy hogyan is zajlik ez itt Írországban :)

Amikor megérkeztünk már nagyon sokan voltak. Az ezer féle fasírt, csirkemell, hamburger husi már ki is sült. Mindenki a kertben volt, üldögéltek a fűben, beszélgettek iszogatták a kis borukat, pezsgőjüket vagy éppen koktéljukat, a gyerekek egymással és a kutyákkal játszottak. Természetesen nagyon kedvesen fogadtak minket, egyből piát a kezünkbe nyomva és megpakolva a tányérunkat finomabbnál finomabb frissen sültekkel és salátákkal. Ezután mi is leültünk és elkezdtünk ismerkedni. Mindenki nagyon aranyos és érdeklődő volt, kifaggattak minket mindenről. Honnan jövünk, hol dolgozunk, hogy tetszik Írország, a szokásos :) Az idő nagyon szuper volt, szerencsére nem esett az eső, így a finom falatok fogyasztása közben beszélgettünk és gyönyörködhettem az óriási kertben és a házigazdák gyönyörű házában.

Na, de a beszélgetés és a főételek elfogyasztása után jött csak, aminek jönnie kell, a DESSZERT (EK)… Magyarországon is nagyon sokféle édességet tudunk készíteni és egy-egy családi buli alkalmával is rengeteg nyalánkság közül szoktam válogatni otthon is, de ez gyerekek minden képzeletemet felülmúlta…

Volt itt fagyi (10 féle ízben) csoki és eper öntettel, muffin, csokis süti, habos süti gyümölccsel, sajttorta, ilyen torta, olyan torta. De komolyan egy óriási asztal volt tele pakolva, egyszerűen nem lehetett leállni az édesség zabálással… :) Amikor kb. a harmadik vagy negyedik kört mentem, utána érkeztek meg még egy gyömbéres tortával, hogy jaaa, akkor itt a desszert :) Gondoltam magamban, megint…Úristen, de hát nyilván azt is meg kellett kóstolni.

Ezután a „nagy munka” után következett a jól megérdemelt kávé és tea, amit szintén ipari mennyiségben készítettek a házigazdák. :) Valamint folytatódhatott a beszélgetés a kedvesebbnél kedvesebb emberekkel, akikből áradt a melegség és a jóindulat felénk.

Egyébként összességében azt mondanám, hogy extra nagy különbség nincs egy ír és egy magyar kerti sütögetés között. Az ételek hasonlóak, az íz világ is. Megint picit otthon éreztem magam, ahogy mindenki beszélgetett, viccelődött egymással, nevetgettünk olyan volt mintha az otthoni kertben ülnék a saját családommal falatozgatva, ami nagyon jó érzéssel töltött el.

Ahogy közeledett az este, egyre többen haza indultak. Mi még maradtunk, segítettünk pakolászni, mosogatni és a szűkebb kör, aki ott maradt bevonult a nappaliba egy kis csokira, gyömbéres tortára, teára, beszélgetésre. :)

Andrew körbevezetett minket Ritával a farmon. Galambok, tyúkok, kacsák, malacok, kis bocik, pulykák között. Az állatokban sincs nagy differencia :)

De Ritának csak ezután következett az igazi kaland, ugyanis egy gyenge pillanatában tett egy olyan meggondolatlan kijelentést, miszerint ő már pedig ki szeretné próbálni, hogy akkor hogy is zajlik ez a tehénfejés egy farmon. Szóval kapott váltóruhát és nagyon szívélyesen beinvitálták az istállóba, ahol testközelből megtapasztalhatta a vidék varázsát. Én nem voltam ilyen meggondolatlan, szóval maradtam továbbra is a meleg szobában folytatva a beszélgetést és iszogatást a többiekkel. Félre ne értsétek, vagy nem tudom, hogy tudjátok-e (én nem tudtam) de a tehénfejés a 21. században már nem kézzel zajlik ám, hanem a géppel.

Ami számomra teljesen új információként hatott. Egy nyolcvégű pumpát vagy szívó fejet ráhelyeznek a tehén tőgyére és ez szívja ki a tejet. Mondanom sem kell, hogy itt nem három tehénről beszélünk ám, hanem kb. 120-ról, amiket minden reggel és este meg kell fejni, nem semmi munka lehet ez a hét minden napján. Szóval Rita barátnőm igazi „farm- tapasztalatot” szerzett, én csak bekukkantottam az istállóba és inkább maradtam a mosogatásnál :)

Arról nem is beszélve, hogy a fejés közben az egyik tehén úgy döntött, hogy ő már pedig Ritán végzi el a nagy dolgát, így aztán tényleg minden „csínját-bínját” megtapasztalta a farmer életnek. :)

Miután végeztek, lassan elköszöntünk, megköszönve a vendéglátást és még egyszer gratulálva az eljegyzéshez.

A tapasztalat nagyon szuper volt, a kaja fenséges, az emberektől csak pozitív energiát lehetett kapni, szóval így néz ki egy igazi eljegyzési bulival egybekötött kerti parti vidéken, a farmon, Írországban. :)

Dublin: Boldog 250. szülinapot Guiness!!

Blogom újjáélesztgetését folytatva a másfél napos dublini kirándulásom következik, amely a Guiness 250. szülinapjának hétvégéjén esett meg szeptember 26-27-én. Már önmagban az esemény miatt szuper hétvégének ígerkezett, az is volt.. :)

Én csak szombat reggel indultam Rita után, mivel még pénteken este is a szakdogámmal bajlódtam. Szombat reggeli megérkezésem után persze első dolgunk egy finom reggeliző helyre vezetett, amit kávéval kísértünk le. Mivel a várost már láttuk a múltkor, így igyekeztünk olyan, eldugottabb helyeket felfedezni, amire múlkor nem volt idő.

Kora délutánra egy sütögetésre voltunk hivatalosak a Phoenix Park-ba, amit a Couch Surfing egyesülete szervezett (Ez egy olyan egyesület, amely egy webes közösségi oldallal rendelkezik és összehozza azokat az embereket az egész világon, akik szeretik a különböző kultúrákat, esetleg ingyen szállást is tudnak adni, ha az ő városukban jársz. Hihetetlen, de tényleg van ilyen, én is csak itt halottam róla először, pedig nagyon sok magyar is fent van a honlapon.)

Na, de vissza a sztorihoz, ha emlékeztek, korábban azt írtam erről a parkról, hogy Dublin tüdejének is nevezik és arról ne is beszéljünk, hogy Európa egyik legnagyobb zöld övezetéről van szó. Hát majd most kiderül mekkora is valójában. Mondtam Ritának, hogy mindenféleképp menjünk el, semmit nem veszíthetünk, biztos tuti jó lesz. Felpattantunk a villamosra és felsétáltunk a Phoenix Parkba, ami jócskán a város szélén található.

Beléptünk a főbejárati kapun és megpróbáltuk felhívni az egyik ismerősünket, aki már ott volt a sütögetésen, hogy akkor most hova is menjünk…?? Na, erre közölték velünk, hogy maradjunk a fő útvonalon, ami a park közepén halad, sétáljunk el a harmadik körforgalomig, ami kb. 1 óra, ott forduljunk balra sétáljunk fél órát, és akkor gondolom nem is kell folytatnom, ekkor jöttem rá, hogy ez nem a Széchenyi tér, hogy mi itt majd elsétálgatunk… :)

Ekkor persze teljes pánik tört ránk. Viszont szokásunkhoz híven, amikor nagyon messzire kell mennünk és nincs semmilyen tömegközlekedési eszköz sem a közelben, akkor vesszük elő stoppolási tudományunkat. Ugyanis itt Írországban, ez továbbra is bevett szokás, mert mindenki nagyon kedves, így semmilyen veszélyt nem hordoz. Na, most a stoppolás odáig fajult, hogy két kocsit is megállítottunk egymás után, ötször hívtuk fel a sütögető csapatot, hogy mégis hol vannak pontosan. Fülről fülre adogatva a telefont, hogy ki fog fel többet az úteligazításból. A második kocsiban, amit megállítottunk egy nagyon kedves házaspár ült, akik miközben próbáltunk rátalálni a rejtélyes sütögető helyre, Európa egyik legnagyobb parkjában, mesét tartottak a Phoenix Parkról és Dublinról. Persze kifaggatva minket, hogy hol dolgozunk, mit csinálunk, hogy tetszik nekünk Írország.

A stoppolás mindig egy nagyon kedves tapasztalat, ugyanis egyszerűen nem tudok betelni az itteni emberek nyitottságával, jóakaratával és kedvességével. Nagy nehezen, még a két kocsival is egy órát keresgélve, végül megtaláltuk, hogy hol is sütögetnek a barátaink. Mondanom sem kell, hogy addigra már kezdett besötétedni és a kajából is csak pár falat maradt.. :) De kalandunk még ekkor korántsem ért véget. Ugyanis persze nem volt elég kocsi, hogy mindenki beférjen, így mi maradtunk Ritával valamint egy másik srác és csajszi, aki arra vállalkozott, hogy már pedig mi megtaláljuk a buszmegállót valahogy, ami persze a parkon kívül volt, szóval először ki kellett jutni…

Már korom sötét volt, úgyhogy kezdett picit parás lenni a helyzet, de gondoltam négyünket már csak nem támad meg senki vagy ha igen, akkor nekem lesz időm elfutni, amíg a többieket elkapják ;) Szóval megindultunk lefelé, csak nagyjából találgatva, megérzéseinkre hallgatva a korom sötétben, követve az utat. Ahogyan haladtunk befelé a park egyre fásabb, csendesebb területére egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy őzike szalad el előttünk. Ez volt a kezdet, aztán megjelent egy másik, azt már inkább szarvasnak mondanám, majd még egy, és így tovább… Egy egész csorda a sötétben, hihetetlen látvány volt. El tudjátok képzelni, hogy „néhány” percre az utak zajától és mindössze fél órára az ír sziget fővárosának központjától, mi csak sétálgatunk és megjelenik egy őz csorda?!

Egy óra séta után (egyszer kétszer ugyan elbizonytalanodtam, hogy kitalálunk-e, de nem mondtam senkinek …:) sikerült kijutnunk egy teljesen másik pontján a parknak, mint ahol bementünk. Felültünk az első buszra és irány a városközpont, hiszen szombat este volt, és várt minket Arthur Guiness, hogy boldog 250. szülinapot kívánjunk neki ;)

A Couch Surfing zártkörű bulija egy nagyon igényes kis pubban volt. Rengeteg emberrel találkoztam a világ hihetetlen, hogy milyen pontjairól. És megint ez a mindenki érdeklődő, „mit csinálsz, hogy érzed magad Írországban”- mosollyal az arcán, itt aztán tényleg fel lehet töltődni pozitív energiával. Na, de ismét történt velem egy eszméletlen dolog, ami talán az egyik legszebb pillanatok közé tartozik életemnek. Nem fogjátok elhinni, hogy mi volt ez…

A pillanat, amikor megláttam a pub hátsó üveg polcán csillogó üveget, amelyre ez volt írva: FÜTYÜLŐS BARACK PÁLINKA!!!! JJJ Azt hittem elájulok örömömben, mert mindig gondban vagyok, hogy mit is igyak és itt nem is nagyon van rövid ital, így különösen szokatlan néha a helyzet a jó öreg hazai pálinka nélkül, amihez semmi hasonlót nem találtam itt eddig. Na, most amikor megláttam, örömömben elkezdtem ugrálni, esküszöm majdnem el is pityeredtem (mielőtt még valaki azt hinné, nem vagyok alkoholista :), csak egyszerűen az érzés annyira megragadott). Egyből rávettem Ritát, hogy itt az általam már halál unalomig emlegetett MAGYAR PÁLINKA, amit most azonnal meg kell kóstolnunk. Meg is tettük, nem tudnám leírni, hogy mit éreztem :)) Megkérdeztem a pultos nőt, hogy honnan szerezték és mondták, hogy valaki hozta. Innentől már adott volt az este hangulata, persze Ritának is nagyon ízlett. Szóval így töltöttem el szombat estémet egy magyar pálinka mellett az ír pubban.

A vasárnapi nap már csak a jó öreg reggeli Starbucks-os kávéval és rövid vásárlással telt, mert kora délután indultunk haza, mivel hétfőn reggelt 8-tól várt minket a munka…

Első Toastmasters Beszédem

Szakdolgozatom mámorából (negatív értelemben) hosszú idő után visszatérve, újból jelentkezem. Bocsánat, hogy az elmúlt egy hónapban haldoklott a blogom, most mindent bepótolok… :)
Na, de kezdjük időrendi sorrendben, hogy mi is történt velem az elmúlt egy hónapban….

Amit már több embernek is újságoltam, egy új csoport tagja lettem, melynek neve TOASTMASTERS. Mi is ez a szerveződés valójában? A dolog egy nemzetközi szervezetet takar, ami Amerikából (honnan máshonnan) indult. A lényege, segítenek megtanulni, hogy hogyan is kell sok ember előtt beszédet tartani. A tagok minden második héten találkát rendeznek, itt Goreyban is és mindenki kiélheti szereplési vágyát.

Amikor tagokká váltunk Ritával kaptunk egy kis csomagot, amely minden fontos infót tartalmaz. Beszédek sorrendje (10 beszéd épül egymásra, egyre hosszabb ideig kell beszélned, egyre komolyabban felépített struktúrában). A beszédek végén mindenkit az est elején random módon kiválasztott felelőse értékel. Ezen felül pedig minden néző is kitölt egy lapot, hogy ő hogyan látta a beszédedet, így nagyon sokat lehet tanulni belőle.
A beszédek viszont csak az est első felében zajlanak. Ezután mindig egy kis szünet következik (tea, kávé, süti, tapasztalatcsere:). Majd a második részben egy kerekasztal beszélgetéshez hasonló dolog következik. A korábbi találkozón kijelölt tag összegyűjt egy két aktuális témát, elmondja őket, a hallgatóság pedig ezután elmondja a saját nézőpontját, véleményét. Mindent, ami az esten történik egy folyamatosan cserélődő időmérő stopperrel mér. Az est végén pedig kiértékelik az egész találkozót, további értékelők kiértékelik azokat, akik a beszédeket értékelték, és legvégül az értékelők értékelőjét is kiértékeli egy ember az est zárásaként. Szóval itt aztán mindenki ki van ám értékelve… :D

A rendezvényre amúgy teljesen véletlenül akadtam rá a helyi újságot lapozgatva, amikor épp majd megevett az unalom (még a szakdogás őrület kezdete előtt…). Ráadásul úgy, hogy este fél 8 volt, és az első találkozó a nyár után 8-kor kezdődött. Úgyhogy kiugrasztottam Ritát a tus alól és mondtam, hogy most vagy soha. Itt a lehetőség, hogy kipróbáljunk valami újat.

Persze már az első találkán körül rajongtak és örömmel fogadtak, mert ugye egyrészt külföldiek vagyunk, így mindenképp érdekesek, másrészt pedig mi vagyunk a legfiatalabb tagok is egyben. Így 2in1 jól jöttünk :)

Na, de várjatok, mert még egy szót sem szóltam az első beszédemről. Tehát az első találka a bemutatkozással, körül szimatolással telt. Az első este végén pedig elkezdték kérdezgetni, hogy akkor ki mit csinál a következő találkozóra. Elérkezett a kérdés, hogy ki szeretne beszélni. Hát ki jelentkezett az első alkalom után, hogy beszélni szeretne, nyilván én… Amivel megint szereztem egy jó pontot, mert mindenki nagyon díjazta, hogy nem tökölök, hanem belevágok a közepébe.

Az első beszéd amúgy csak arról szól, hogy mutasd be magad a többieknek. A feladat lényegében, hogy csinálj egy beszédet 3-5 percben, ezen kívül semmi extra kötöttség. Elérkezett a szerda este, picit izgulva, de megtartottam első beszédem Magyarországról, Majsáról, Szegedről, egyetemről, családról, szakdogáról egy képekkel fűszerezett prezentációs diasorral együtt.

A következő beszédemet a héten szerda este tartom, úgyhogy szorítsatok! :)

Kicsit "uborkaszezon"... :)

Jelentem, nem azért nem írok, mert nagyon lusta vagyok vagy mert elvesztem a hegyekben valahol Írország közepén, csak mivel írom a szakdolgozatomat, így nincs nagyon idő kirándulgatni bármerre....:(

De mindenkit megnyugtatok, hogy már szinte látom a fényt az alagút végén, szóval lassan újra beindul a fergeteges utazgatás, hogy felfedezzük mit is rejt számunkra ez a csodálatos ország..:)

Persze apró dolgok mindig történnak kezdve azzal, hogy "Toastmaster" lettem :)) (amiről majd jövő héten részletesebben írok), folytatva azzal hogy a főnök felesége abból űz sportot, hogy minket egrecéroztat a munkahelyen:) valamint hogy nem telik el úgy nap, hogy ne kelljen rinyálnom a nálam minimum egy-két évvel fiatalabb lakótársaimmal, hogy ne hagyjanak disznóólat maguk után a konyhában...:) De nincs gond, természetesen pozitív maradok, mostanában az időjárás is viszonylag kedves, sőt tisza Hawaii a 19 fok... ;)

Múlt hét vasárnap Wexfordban voltunk Ritával, de persze egész nap SZAKADT az eső, de tényleg mintha dézsából öntenék, szóval csak ebédeltünk és egy-két boltban voltunk, mert szinte képtelenség volt az utcán maradni. Hagy ne mondjam, hogy szombaton persze száz ágra sütött a nap, amikor még gondolkodtunk, hogy mit is kezdjünk a szabadidőnkkel, mire vasárnapra kitaláltuk, hát ez lett belőle :D Picit Murphy, de megint csak pozitívan, nevettünk egymáson, ahogy úgy néztünk ki, mint két ázott veréb... Amúgy tényleg vicces volt :)

A főnök Indiában van egy utazási kiállításon, így amikor Olivia (a főnök felesége) épp nem terrorizál minket egész jó kis anarchikus hangulatot szoktunk csapni az emeleten ;)

Szintén volt szerencsém megtekinteni az első helyi rugby meccset Goreyban. Mivel az egyik francia lakótársam játszani fog, így lecsekkoltuk, hogy mi is a helyzet a helyi csapatban :) Mindösszesen egyetlen szépséghibája volt a dolognak, mégpedig az, hogy egy órával a meccs kezdése előtt sikerült megérkeznünk, ugyanis rossz időpontot adtak nekünk... Így az egy szál kis mellénykémben csikkekere fagytam a kb 4 órás várakozásban :)) Így jelenthetem megint hoztuk a formánkat...:) A rugby meccs fénypontja a forralt whisky elfogyasztása volt (olyan, mint a forralt bor, nagyon tuti :), persze arra is vagy fél órát kellet várni, mert nem volt citrom, csak később hoztak:) De a felmelegítés nagyon jól esett utána.

A hétvégén is tervezünk menni valamerre, de csak rövid időre, mert szakdoga projekt van, szóval nincs idő henyélni :)

Röviden ennyi... A "Toastmasterről" jövő héten bővebben, amikor megtartottam az első beszédemet :))

És remélem hamarosan befejezem a szakdogát és utána érdekesebbnél érdekesebb történeteket oszthatok meg veletek!!!

Puszi Mindenkinek Írországból!!!:)

7 Pearse Street, Gorey, Co. Wexford, Ireland :)

Mivel már tudjátok hol dolgozom, mit csinálok, merre kirándulgatok, úgy gondoltam itt az ideje, hogy röviden bemutassam hol is lakom pontosan, vagyis a lakásunkat Goreyban (ami nem is lakás, inkább ház :).
Házunk a Pearse Streeten található, amely utca párhuzamosan fut a város fő utcájával. Így bármilyen élelmiszerbolt, gyógyszertár, ruhabolt pár perc sétára van tőlünk. Mondjuk a város eleve is kicsi szóval a két legmesszebbi pontja is csak max fél órára van egymástól.
A házban négy szoba található, kettő a földszinten és kettő az emeleten. Én az emeleten lakom, abban a szobában, aminek az ablaka az utcára néz. Szóval a házról kívülről készült fotón ahol nyitva van az ablak, az az én szobám :))

Nagyon szép kis konyhánk van, csak sajnos amikor négyen lakunk itt és egyszerre szeretnénk a másnapi ebédünket elkészíteni akkor elég vicces tumultus szokott kialakulni.
Hasonló a helyzet a fürdőszobával is, mivel ha mindenki egyszerre szeretne reggel 8 óra előtt letusolni, azt bizony percről percre meg kell tervezni. Ja és persze a WC és a fürdő egy helyiségben van, még szerencse, hogy a fenti mini mosdóban van egy másik WC.
A hulladékot szelektíven gyűjtjük. Néha elég bonyodalmas. Van egy külön kuka a normál szemétnek, egy a műanyagnak, egy a papírnak, egy az üvegnek, egy pedig a fémeknek :) Cseppet sem komplikált… :)
Mivel a mi házunkra természetesen nem fizetnek hulladékszállítási díjat, így mindig egy nappal azelőtt, hogy el szeretnénk vinni a szemetet, szólunk annak, aki fuvaroz minket, hogy holnap szeretnénk hozni a szemetet. Fogalmam sincs miért kell mindig egy nappal előtte megkérdezni, mert nyilván mindig igent mondanak. Természetesen ez csak a műanyagra és a normál szemétre vonatkozik. Az üvegeket, stb az utcán található szelektív hulladákgyűjtőbe visszük. Na, de most jön a különleges csavar. Ugyanis Írországban nincs az utcán szelektív hulladékgyűjtő kuka a papírnak, nincs ám. Ismét passzolnám a kérdést, hogy miért. Ugyanis úgy emlékszem, hogy Magyarországon van egy külön kuka erre. Eredetileg el kéne égetnünk a „kandallóban” a papír alapú szemetet, azonban ha nem akarjuk magunkat kifüstölni vagy nem szeretnénk ha az indiánok azt hinnék, hogy S.O.S jeleket küldünk, ezt nem szoktuk megtenni. Általában az egyik étterem kukáját használjuk, sajnos illegálisan, hogy kidobjuk a papírhulladékot :) Na, de legyen ennyi elég a szemétről, csak hogy lássátok mennyire környezetbarát vagyok ;)
A szobám, amint a képeken láthatjátok nagyon barátságos és elég nagy. Amikor megérkeztem pár napig a konyhából nyíló lenti szobában laktam. Amikor viszont a két másik lány, aki itt lakott, hazament, én felköltöztem. Ahogy a képeken látjátok a szobám közepén van a franciaágyam. A lábamnál van az utcára nyíló ablak. Normális tükör nem nagyon van az egész házban, szóval az első pár hétben, mivel csak kicsi az "arcodat meg tudod nézni benne" tükrök vannak, nem is láttam a teljes testemet, ami elég fura volt. Na, de aztán feltaláltam a spanyol viaszt, mert volt egy kép a falon, aminek tükör a háttere. Én bizony azt leloptam a folyosó faláról és kisajátítottam magamnak. Szerencsére ebben a lakásban más lány nem lakik, így nem kellett veszekedni senkivel az új, kicsit fura megoldású tükröm miatt :)

Érdekesség, amit még a mai napig nem sikerült megszoknom, hogy nem hiszitek el, de az összes villanykapcsoló fordítva működik. Azaz ha lekapcsolod, akkor van fény és ha felkapcsolod, akkor van sötét :)) Halál vicces, és ezt több lakásban is megfigyeltem nem csak a mienkben. Így elég sokszor szivatom magam a villanykapcsolgatással és röhögök magamon, hogy nem igaz, hogy még nem bírtam megtanulni. Ezután meg otthon leszek majd megkavarodva, a normális logikával működő kapcsolókkal...

A mosdóval kapcsolatban is vannak vicces sztorik, ugyanis itt a meleg- és hidegvizes csap két különálló csap, nem pedig úgy, mint otthon, hogy balra hideg, jobbra meleg vagy fordítva vagy úgy, hogy két csap van, de a végén egybe futnak össze. Tehát ha langyos vizet szeretnél produkálni a reggeli arcmosáshoz, na azt bizony elég érdekesen lehet megoldani, kapkodva a a megnyitott hideg, majd melegvizes csap után :)) Érdekes, hogy a konyhai mosdókagylónál viszont a normális egy csapos megoldás van, de a toilettekben mindenhol ezzel a "kétcsapos" megoldással találkoztam.

Mindent összefoglalva nagyon nagy szerencsém volt azzal, hogy Goreyba kerültem, ugyanis a másik ház a gyakornokoknak, ami Ballycanewban található szörnyű rémlak a mi kis házunkhoz képest.

Nagyon szeretek ebben a házban lakni :)

Glendalough

Augusztus 24-én vasárnap kedves barátunk Andrew (a főnök fia) kocsival elvitt bennünket a Goreytól körülbelül másfél órára található Wicklow-hegységbe, melynek igen híres látványossága Glendalough városa.

A város egy magasan fekvő völgyben található, ahol az ír sziget legfontosabb kora keresztény emlékei találhatók. A két tavat erdős dombok övezik, ahol egy óriási sétát is tettünk.

Elindulni csak kora délután tudtunk, ugyanis szombaton sikerült egy kis partit csapni, tehát eltartott egy ideig, mire mindenki indulásra készen volt.

Az útközben magunkhoz vettünk egy kis erősítő kávét, mert az idő sajnos megint elég rossz volt, semmi nap, csak eső. Amikor letettük a kocsit a völgy lábánál akkor kezdett csak igazán neki az eső…

Persze egy fehér kis nyári cipőben voltam, de szerencsére a kocsiban volt egy csizma, és utólag realizáltam, hogy nagyon nagyon jó döntést hoztam azzal, hogy hallgattam Andrewra és leváltottam fehér kis cipőmet.

Ahogy sétáltunk felfelé, először egy szinte tökéletes állapotban megmaradt torony tárult a szemünk elé, régi sírokkal övezve. Tovább haladva először a kisebb tóhoz érkeztünk, már itt teljesen kész voltunk a látványtól, olyan gyönyörű volt. Ezután a nagyobb tó következett, szintén hihetetlen panorámával. Ekkor a fiúk elkezdtek mutogatni a tó túloldalán található vízesésre és a másik hegyre, hogy mi majd oda mászunk fel. Ekkor még azt hittem, hogy viccelnek… és elindultunk közösen. Az út először bitumenes volt, szóval nem okozott gondot a sétálás.

Ezután azonban kezdett egyre keményedni a helyzet, mivel az út átváltott egy vékonyka fából épített ösvényre, amelybe szegecseket vertek, hogy nehogy elcsússzanak a túrázók az esős időben. A meredek néha lépcsős néha szimpla fa ösvényen körülbelül 5 percenként meg kellett állnunk Ritával, mert nem nagyon bírtuk a fiúk tempóját.

Fél óra felfelé lépcsőzés után egy csodálatos kilátóhoz érkeztünk, ahonnan láthattuk a Felső tavat és az azt körülvevő fákat. Na, gondoltam magamban, jaj de szép, most már fordulhatunk is vissza. Aha… dehogyis fordultunk vissza. Ezután következett csak a neheze, mivel az én fejemben rövid kis kényelmes sétából 10-15 kilométeres, összesen 4 órás hegymászós, sétálós túra kerekedett, melynek során körbe kerültük az egész völgyet és megmásztuk az összes hegyet, amit csak lehetett.

Az idő sajnos egyáltalán nem kedvezett, mert folyamatosan vagy esett az eső vagy majdnem lefújt a szél a hegyoldalról. Egyszer- kétszer nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy na, én most itt fordulok vissza, annyira lógott a belem. Ami persze elég égő sportember léttemre, nem is nagyon értem, hogy miért nem bírtam a tempót. De végül átesve a holtponton megcsináltuk!!!

Láttunk sziklát, virágot, hegyet, dombot, erdőt, vízesést, hidat, kecskét, birkát, őzet, valami más nagyon szép szarvval rendelkező állatot és a végén megint azt éreztem, hogy „juhúú, megcsináltam!!” Félre ne értsétek, nem mintha akkora teljesítmény lenne egy ekkora távot megtenni, de tudjátok, az élet apró örömei… :))

A séta végén már nem is éreztem a lábam… Majd elhatároztuk, hogy keresünk egy jó éttermet és elfogyasztjuk jól megérdemelt vacsoránkat. Az étterem nagyon jó volt és a vacsi is jól esett a hosszú túra után.

Most pedig fekszem, mert vasárnap van és éjfél, holnap pedig 8-ra megyek dolgozni…

Dublin, szerelem első látásra :)

Indulás, érkezés

Az augusztus 14-ei hétvégén Ritával, az orosz lánnyal elterveztük, hogy végre megnézzük magunknak Írország fővárosát, Dublint. Ugyan én már voltam a fővárosban egyszer, de amikor a rúdugró bajnokságot néztük a verseny miatt semmit nem láttam a városból.

Egész héten terveztünk, kutattunk Ritával, hogy mit érdemes megnéznünk, hogyan, milyen közlekedési eszközzel. Nagy szerencsénk volt, mivel Ritának be kellett jelentkeznie a bevándorlási hivatalban Dublinban, így pénteken hamarabb elengedtek minket a munkából, hogy időben Dublinba érjünk, juhuu :) Elkapva a délután 1 órás buszt, 1 óra 50 perces zötykölődés után már Dublinban is voltunk.

Előkaptam a kis térképemet, egyáltalán nem turistásan :) (ugyanis én voltam az idegenvezető egész hétvégén :) bemértem hol vagyunk, majd elindultunk a városközpont felé. Mivel kedves útitársam nem nézte meg pontosan hol van a bevándorlási hivatal, 1 órás kérdezgetés, fel-lerohangálás után (mert az írek nem mondanák ám azt, hogy abszolúte fogalmuk sincs róla, hogy merre van a bevándorlási hivatal, csak küldözgettek minket fel és le…) Amit biztosan tudtunk, hogy az épület a Liffy folyó partján van ugyanis az utca név (Quay) minden esetben a folyó mentét jelenti. Hála Istennek nem sokkal később sikerült végre megtalálnunk az épületet. Mondhatni elég hisztis voltam már eddigre, mert az egész hétvégi cuccomat cipelnem kellett a vállamon „rövid” kis sétánk során.

A becsekkolás után elindultunk megkeresni kis szállásunkat, amely egy brazil lány lakása volt. Természetesen az utca egyik oldalán jobbra nőtt a páros számozás, a másik oldalon pedig balra a páratlan, úgyhogy itt is elszórakoztunk egy kicsit, mire rátaláltunk a lakásra :) Csengő sajnos nem volt, úgyhogy megpróbáltunk telefont szerezni a lakás bejárata melletti Casinoban, ahol nevetve közölték, hogy óó, ők ismerik Jessikát (a lány, akihez mentünk) és már hívták is telefonon, hogy itt vagyunk. :) Azt persze mondanom sem kell, hogy minden pillanatban, amikor elővettem a térképemet, hogy lecsekkoljam merre vagyunk, ott termett egy kedves helyi emberke és megkérdezte, hogy eltévedtünk-e, mit keresünk, párszor elsütötték az „Eltévedtetek, segítek, Dubliban vagyunk!”- viccet, ami a harmadik után már nem volt annyira vicces…
Lényeg a lényeg ledobtuk a cuccainkat, de mivel már péntek este hat volt, csak körülnéztünk a környéken, vacsoráztunk egyet, felderítettük honnan indul másnap a városnéző buszunk. Este lementünk egy pubba, de a délelőtti munka, koránkelés és az utazás, keresgélés fáradalmai miatt már éjfél körül aludtunk, mint a kisangyalok. Szombaton reggel ugyanis 8-kor keltünk, mert az első városnéző busz 9-kor indult…

Szombati városnéző körutunk

Szombat reggel teljesen időben elkészülve nyakunkba vettük a várost. Felugrottunk az első buszra, amit találtunk. Mindösszesen 13 eurót fizetve 24 megállóhelyet illetve nevezetességet nézhettünk meg. Persze párat ugrottunk, mert egy nap alatt nem lehet ennyit megnézni…

Első utunk a National Gallery-be vezetett, melyet egy labirintushoz tudnék hasonlítani. Tele különböző műalkotásokkal felölelve szinte az összes fontosabb időszakot és rengeteg festőt művét. Mivel időszűkében voltunk csak nagyjából szaladtuk végig a termeket, a galéria teljes bejárásához szerintem 24 óra sem lett volna elég.

Ezután fogtunk egy másik buszt és megpróbáltunk bejutni a Trinity College-ban található könyvtárba, ahol a híres kézirat, a Book of Kells található. Na, most ez a próbálkozásunk délelőtt 10 és 11 óra között kudarca fulladt ugyanis annyi turista állt sorban a könyvtár előtt, hogy úgy döntöttünk ezt jobb lesz ha későbbre hagyjuk. Mielőtt visszafordultunk mosolyogva megkérdeztem a biztonsági őrt, hogy mit javasol, mikor jöjjünk vissza, amikor nem kell órákat sorban állni. Ő pedig mintha egy szigorúan bizalmas információt adott volna ki, a fülembe súgta, hogy 12-13 óra között a turistacsoportok ebédelni vannak, tehát próbálkozzunk akkor :)

Folytatva utunkat a St. Stephen’s Green felé vettük az irányt, ami egy óriási és nagyon gyönyörű park Dublin kellős közepén. A parkban kisebb koncertek vannak, tavak hattyúkkal, gyönyörű virágok, lehet futni, kutyát sétáltatni, kifeküdni, ha jó az idő. Hát nem egy Dóm tér, mondhatom, pedig az sem rossz, de egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal és szerencsére száz ágra sütött a nap, amikor odaértünk (már előtte megvolt a jól megszokott napi eső). Itt körbe sétálgattunk, élveztük a napsütést, majd lassan elérkezett az ebédidő, amikor is mi nem ebédelni mentünk, hanem vissza a Trinity College könyvtárába. A sor nem volt olyan vészes, hamar bejutottunk (úgyhogy a biztonsági őr jó tippet adott, aki sajnos ekkor már nem volt ott, hogy meg tudjam neki köszönni) és a látvány, amit ez a varázslatos, szinte csodaszámba menő könyv és az öreg könyvtár nyújtott, hihetetlen… Egyszerűen nem tudom szavakba önteni. Az öreg könyvtárról láttam képet, szóval tudtam, hogy gyönyörű, de ennyire!!! Tiszta Harry Potter feelingje volt, Julcsikám, tuti ki lettél volna rajta;) Képet sajnos bent nem lehetett készíteni, amin teljesen kivoltam, mert nagyon szerettem volna megörökíteni nektek a látványt. Persze próbálkoztam, de azonnal kiszúrták a kamerámat és nem szerettem volna, ha kihajítanak…:))

Ezután következett a jól megérdemelt ebéd a jó öreg „all you can eat” kínaiban;) Az étterem a fő sétálóutcán található bevásárlóközpont harmadik emeletén volt, szóval gondolhatjátok milyen „szörnyű” volt a panoráma :))

Kis pihenés után folytattuk felfedező utunkat. Következő állomások a Dublin Castle, Christ Church Cathedral és a Guinness Storehouse voltak. Ezeket sajnos csak kívülről néztük meg, mert egyrészt haladnunk kellett, másrészt elég drága lett volna mindenhol befizetni a belépőt (kellett a pénz a másnapi shoppingra ;)

Végső állomásunk pedig a Phoenix Park és a dublini állatkert volt. A Phoenix Park a város szélén található óóóriási park, Dublin tüdejének is nevezik. Megittunk egy jó meleg kávét, mert kezdett lehűlni az idő. Tettünk egy rövid sétát, majd elkaptuk az utolsó buszt, már szinte fél hullaként csak vegetálva, mert ekkor már este 6 múlt és reggel 8 óta mentünk és mentünk.

A városba érve első utunk haza vezetett, jött a jól megérdemelt pihenés és az elégedettség, hogy „Igen, megcsináltuk!!” Egy nap alatt bejártuk Dublint és megnéztük azokat a helyeket, amiket szerettünk volna, a magyar idegenvezetővel (ez én voltam:)
Este persze pub, mi más, de nem túl sokáig, mert másnap vásárlós nap volt.
Jaa, és Rita az orosz gyakornoktársam megígérte, hogy készítünk valami finom orosz és magyar kaját a brazil vendéglátóinknak. Na, most ebből az lett, hogy én csináltam lecsót másnap, ő meg odaégette a palacsintát…:) De majd írok pár sort erről a vasárnapi cím alatt.
Tehát a napunk egy kis pubozással zárult. Próbálgattam a Guinness-t, de sajnos nem bírtam megbarátkozni a keserű ízével…

A soha el nem hagyható (vasárnapi) SHOPPING :))

A szombati városnéző túra után, vasárnapra természetesen, ahogy két igazi lányhoz illik vásárlást terveztünk. Korábban ajánlottak egy nagyon jó és igen olcsó boltot, amit Penny’ s-nek hívnak. Már szombaton, amikor arra sétáltunk alig bírtam magammal, annyi cucc volt és olyan olcsón, hogy hihetetlen… Mivel indulásom előtt ki kellett pakolnom a reptéren…:) volt egy-két dolog, amire szükségem volt. Ami vicces, hogy vasárnap is, hogy időben végezzünk már reggel 9-kor indulásra készen álltunk, ugyanis délután 4 körül akartunk haza indulni. Na, szóval, ami a vicc volt, hogy az összes bolt leghamarabb 10-kor, de inkább 11-kor vagy délben nyitott ki, természetesen a Penny’ s is, így több mint egy óra hosszáig sétálgattunk a kis kávénkkal a városban, köszi ;)

De 11-kor!!!…. megindultunk éés bevásároltunk minden féle ruhát, amit csak lehetett potom pénzért. Egy nagyon jó példa: vettem egy utcai kis nyári sportcipőt 3 euróért..:))

A ruhavásárlás után a kajavásárlás következett az ebédhez, amit kedves Rita barátnőm beígért. Jessika csinált nekünk egy nagyon finom brazil sajtos-sós előételt, én csináltam a lecsót, Rita pedig odaégette a desszertet…
Mindenesetre a „jolyjokerlecsó” megint bevált, mivel imádták.

Szóval örültem, hogy egy-két brazil ember jó emlékekkel búcsúzik tőlem, egy magyar lánytól, és hogy ha Magyarországra gondolnak, vagy arra tévednek véletlenül a finom étel és a vidám hangulat jut majd eszükbe.

A buszunk fél 5-kor indult vissza Goreyba. „Itthon” elrohantunk bevásárolni a következő hétre és hulla fáradtan zuhantunk az ágyba két és fél nap majdnem non stop Dublin után...

Hétköznapok

Hogy nehogy azt higyjétek, hogy csak egyfolytában bulizom két hete és semmi produktívat nem csinálok, gondoltam leírom, hogyan telnek a hétköznapjaim az irodában:)
Általában egyik héten reggel 8-ra másik héten 9-re megyünk be, majd innentől számítva dolgozunk 8 órát. Az ebéd szünet délután 1 és 2 között van, amikor a Ballycanew-ban (itt van az iroda is) lévő lakásba megyünk elfogyasztani a már előző nap elkészített kis ebédünket:)
Ezen kívül délelőtt és délután is van negyed óra szünet szabad internet használatra, stb. Persze egyébként is pihenhetsz, de ez a hivatalos verzió.
Én közvetlenül a főnök asszisztenseként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy mindenféle érdekes és változatos feladatot bíznak rám, nem pedig egyfajta monoton dolgot csinálok. Általában én csekkolom Bruce e-mailjeit, törlöm a szemetet, mentem a fontosakat. Jelenleg a Countrywide Hotels új weboldalának és a prospektusok magyarra fordításával is foglalatoskodom:)
Ma például az egyik francia fiúval kreáltunk egy teljesen új prospektust, amely a Countrywide által kínált aktív nyaralással kapcsolatos szolgáltatásokat tartalmazza. Ha bármilyen változás történik az ügyfeleink között (egy hotel le akar kerülni a listáról vagy egy új BandB-vel kerültünk kapcsolatba), ezt én teszem közzé mind a weboldalon, mind az árlistákban, mind a prospektusokban. Így egy kis webdesign-t is tanulok:)
A következő nagyobb köröm a magyar utazási irodák felkutatása és a velük való kapcsolatfelvétel lesz.
Az iroda egyébként két szintes, lent fogadják a nemzetközi hívásokat és a foglalásokkal foglalkoznak. Én fent dolgozom, ahol legfőképpen a marketing tevékenységek folynak.
A Countrywide Hotels tevékenysége abból áll, hogy közvetít a nyaralni vágyók és az Írországban található szállások között az utazási irodákat is bevonva. Szóval mi vagyunk azok, akik segítik a például Magyarországon található utazási irodákat abban, hogy melyek a legjobb szállások itt Írországban. A Countrywide személyesen látogatja a szállásokat, amelyek a listánkon szerepelnek, így biztosítva a megfelelő minőséget.
Nagyjából ennyi...:) Szóval, ha Írországba szeretnétek jönni keressetek meg, hátha tudok jutányos áron szállást szerezni;)

Tinahely Show

„Ír életem” meséje augusztus 3-ával, egy hétfői nappal folytatódik, amikor is, augusztus első hétfője lévén állami ünnep van, így nem is dolgoztunk. Ekkor került megrendezésre Tinahely-ben a mezőgazdasági show. El sem hittem volna, ha nem látom, hogy egy ilyen kis város mekkora hepajt csap. Számunkra ez azért volt fontos esemény, mert Bruce (a főnökünk) ebben a városkában él, szóval ők is aktívan részt vettek a Show szervezésében. Bár azt nem teljesen értem, hogy a rendezvény neve miért SHOW??! Inkább búcsúhoz, állatkerthez, színházhoz és régi dolgok kiállításának egyvelegéhez hasonlítanám:) Maga a rendezvény nagyon kedves és élvezhető lett volna, ha nem egy sártenger közepén rendezték volna meg… A kocsik elakadtak a trutyiban, mindenki az otthon is nagyon design-os gumicsizmában "nyomta". Én meg a kis Nike sportcipőmben (hozzátenném, hogy először egy topánkában indultam neki, amikor visszaküldtek a lakásba, hogy ugye ezt nem gondoltam komolyan:) , még nem tudtam mire vállalkoztam...

Szóval tényleg halál durva elmény volt. Olyan is megesett velem, hogy majdnem elhagytam a cipőmet sétálás közben, mert beleragadt a sárba...

Maguk a látnivalók nagyon érdekesek voltak, mert tele volt mindenféle szarvasmarhával, birkával, lóval, kutyával. Érdekes volt látni, hogy az egyes fajták mennyire különböznek egymástól. A másik elragadó látványt pedig a régi autók Európában is egyik legnagyobbnak számító gyűjteménye nyújtotta.

A Bruce-ék által vezetett sátorban kaptunk egy kis kávét, szendvicset, sütit (talán ez volt a legjobb része:). Ja, és szépségkirálynő választás is volt. A lányok gyönyörű ruhákban és GUMICSIZMÁBAN :))) tündököltek.

A sártól eltekintve jó volt látni, hogy egy Magyarországhoz képest teljesen más országban mi számít nagy eseménynek. Pár óra dagonyázás után kocsiba ültünk és olyan szerencsések voltunk, hogy nem is ragadtunk bele a sárba.

My first REAL pub time

Mielőtt a pubba indultunk szerencsém volt megtekinteni Dublin fő utcáját tele sok-sok bolttal, amelyek persze mind zárva voltak, mert már elmúlt este 8…:) Sebaj, legalább nem költöttem pénzt. Szóval magából a fővárosból sajnos nem sokat láttam, de a hétvégi kiruccanásunkat oda tervezzük és akkor megnézünk MINDENT. Nagy nehezen megtaláltuk a pubunkat, ami nem volt annyira tele, hogy éppen be tudjunk slisszanni. A hangulat nagyon szupi volt, tele emberrel, szólt a tánczene, mindenki beszélgetett.

Találtunk magunknak egy jó kis asztalt az emeleten és mi is elkezdtünk beszélgetni, inni, ahogy kell:) Végül olyan jóra sikerült a buli, hogy tánc és éneklés lett belőle és persze folyamatos nevetés egymáson, másokon vagy magunkon, a francia fiúk akcentusán, amiből szinte semmit nem értesz bármennyire is hegyezed a füled…:)
Sokszoros könyörgésre Henna (lakótársam) és Andrew (a főnökünk fia) lejöttek velem táncolni picit, persze már előtte is táncoltunk fent.

És lám lám, egyszercsak felcsendült a mindenki által oly jól ismert "YMCA" a pubban, amelynek természetesen mindenki tudta a koreográfiáját.

Így tehát az első Goreyban megesett pubozásom után végre megérezhettem, hogy milyen is az igazi pub Dublinban.






A kocsit kint hagytuk a város szélén (Anyának és Gerinek: a sofőr természetesen nem ivott alkoholt, úgyhogy biztonságban voltunk), de persze az utolsó villamos nem jött. Viszont mivel nem akartunk vagyonokat fizetni a taxiért, így sétáltunk a kocsink felé kb. 1 órát és utána ültünk csak be egy taxiba, tehát egyáltalán nem volt messze...:)


Szóval kalandos volt, nem mondom, de megérte, mert egy szuper csapatépítő napot töltöttünk együtt, hajnali 3-ra sikerült is haza érni.

Vasárnap, Dublin, verseny és a fellépésünk…

A szombat esti hosszadalmas gyakorlás után másnap mindenki nehezen ébredt reggel 8 és 9 óra között. Ugyan a verseny csak 1-kor kezdődött Dublinban (ami kb. 2 órányira van Gorey-tól), de indulásunk előtt még meg kellett vennünk az alapanyagokat a két óriási „buzdító molinóhoz” és meg is kellett csinálnunk őket… :)
Kapkodva, jól koordinált munkamegosztással majdnem el is indultunk időben. Kicsivel 1 óra előtt megérkeztünk a pályára, ahol más atlétika számokban már nagyban ment a verseny. Stephane (lakótársunk) verseny száma, a rúdugrás több mint két és fél óráig tartott, halál unalmas volt, jegyezném meg zárójelben, mert Stephane 5. lett és utána, már nem volt meg a "feeling" a többieket nézve, akiket nem ismertünk. Csak a fellépésünk tartott minket életben. Azzal szórakoztattuk magunkat, hogy amíg Stephane is versenyben volt, minden egyes sikeres ugrása után felpattantunk a két molinóval a kezünkben, üdvrivalgás közepedte. Egyáltalán nem néztek minket hülyének, ááááá…;)
4 óra után (véégre:) vége lett a versenynek, és előadhattuk a kis számunkat. A videót meg tudjátok nézni:) (ne haragudjatok, de 1 órát vártam arra, hogy a videó feltöltődjön a blogomra, és nem volt türelmem többet szenvedni vele, holnap megpróbálom még egyszer) Szóval nagyon vicces volt, meg igazából senki sem ismert minket, szóval nem is érdekelt, hogy mekkorát égünk. Ezután jött a jól megérdemelt estebéd, utána rövid városnézés és a pubozás…