Blogom újjáélesztgetését folytatva a másfél napos dublini kirándulásom következik, amely a Guiness 250. szülinapjának hétvégéjén esett meg szeptember 26-27-én. Már önmagban az esemény miatt szuper hétvégének ígerkezett, az is volt.. :)
Kora délutánra egy sütögetésre voltunk hivatalosak a Phoenix Park-ba, amit a Couch Surfing egyesülete szervezett (Ez egy olyan egyesület, amely egy webes közösségi oldallal rendelkezik és összehozza azokat az embereket az egész világon, akik szeretik a különböző kultúrákat, esetleg ingyen szállást is tudnak adni, ha az ő városukban jársz. Hihetetlen, de tényleg van ilyen, én is csak itt halottam róla először, pedig nagyon sok magyar is fent van a honlapon.)
Én csak szombat reggel indultam Rita után, mivel még pénteken este is a szakdogámmal bajlódtam. Szombat reggeli megérkezésem után persze első dolgunk egy finom reggeliző helyre vezetett, amit kávéval kísértünk le. Mivel a várost már láttuk a múltkor, így igyekeztünk olyan, eldugottabb helyeket felfedezni, amire múlkor nem volt idő.
Kora délutánra egy sütögetésre voltunk hivatalosak a Phoenix Park-ba, amit a Couch Surfing egyesülete szervezett (Ez egy olyan egyesület, amely egy webes közösségi oldallal rendelkezik és összehozza azokat az embereket az egész világon, akik szeretik a különböző kultúrákat, esetleg ingyen szállást is tudnak adni, ha az ő városukban jársz. Hihetetlen, de tényleg van ilyen, én is csak itt halottam róla először, pedig nagyon sok magyar is fent van a honlapon.)Na, de vissza a sztorihoz, ha emlékeztek, korábban azt írtam erről a parkról, hogy Dublin tüdejének is nevezik és arról ne is beszéljünk, hogy Európa egyik legnagyobb zöld övezetéről van szó. Hát majd most kiderül mekkora is valójában. Mondtam Ritának, hogy mindenféleképp menjünk el, semmit nem veszíthetünk, biztos tuti jó lesz. Felpattantunk a villamosra és felsétáltunk a Phoenix Parkba, ami jócskán a város szélén található.
Beléptünk a főbejárati kapun és megpróbáltuk felhívni az egyik ismerősünket, aki már ott volt a sütögetésen, hogy akkor most hova is menjünk…?? Na, erre közölték velünk, hogy maradjunk a fő útvonalon, ami a park közepén halad, sétáljunk el a harmadik körforgalomig, ami kb. 1 óra, ott forduljunk balra sétáljunk fél órát, és akkor gondolom nem is kell folytatnom, ekkor jöttem rá, hogy ez nem a Széchenyi tér, hogy mi itt majd elsétálgatunk… :)
Ekkor persze teljes pánik tört ránk. Viszont szokásunkhoz híven, amikor nagyon messzire kell mennünk és nincs semmilyen tömegközlekedési eszköz sem a közelben, akkor vesszük elő stoppolási tudományunkat. Ugyanis itt Írországban, ez továbbra is bevett szokás, mert mindenki nagyon kedves, így semmilyen veszélyt nem hordoz. Na, most a stoppolás odáig fajult, hogy két kocsit is megállítottunk egymás után, ötször hívtuk fel a sütögető csapatot, hogy mégis hol vannak pontosan. Fülről fülre adogatva a telefont, hogy ki fog fel többet az úteligazításból. A második kocsiban, amit megállítottunk egy nagyon kedves házaspár ült, akik miközben próbáltunk rátalálni a rejtélyes sütögető helyre, Európa egyik legnagyobb parkjában, mesét tartottak a Phoenix Parkról és Dublinról. Persze kifaggatva minket, hogy hol dolgozunk, mit csinálunk, hogy tetszik nekünk Írország.
A stoppolás mindig egy nagyon kedves tapasztalat, ugyanis egyszerűen nem tudok betelni az itteni emberek nyitottságával, jóakaratával és kedvességével. Nagy nehezen, még a két kocsival is egy órát keresgélve, végül megtaláltuk, hogy hol is sütögetnek a barátaink. Mondanom sem kell, hogy addigra már kezdett besötétedni és a kajából is csak pár falat maradt.. :) De kalandunk még ekkor korántsem ért véget. Ugyanis persze nem volt elég kocsi, hogy mindenki beférjen, így mi maradtunk Ritával valamint egy másik srác és csajszi, aki arra vállalkozott, hogy már pedig mi megtaláljuk a buszmegállót valahogy, ami persze a parkon kívül volt, szóval először ki kellett jutni…
Már korom sötét volt, úgyhogy kezdett picit parás lenni a helyzet, de gondoltam négyünket már csak nem támad meg senki vagy ha igen, akkor nekem lesz időm elfutni, amíg a többieket elkapják ;) Szóval megindultunk lefelé, csak nagyjából találgatva, megérzéseinkre hallgatva a korom sötétben, követve az utat. Ahogyan haladtunk befelé a park egyre fásabb, csendesebb területére egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy őzike szalad el előttünk. Ez volt a kezdet, aztán megjelent egy másik, azt már inkább szarvasnak mondanám, majd még egy, és így tovább… Egy egész csorda a sötétben, hihetetlen látvány volt. El tudjátok képzelni, hogy „néhány” percre az utak zajától és mindössze fél órára az ír sziget fővárosának központjától, mi csak sétálgatunk és megjelenik egy őz csorda?!
Egy óra séta után (egyszer kétszer ugyan elbizonytalanodtam, hogy kitalálunk-e, de nem mondtam senkinek …:) sikerült kijutnunk egy teljesen másik pontján a parknak, mint ahol bementünk. Felültünk az első buszra és irány a városközpont, hiszen szombat este volt, és várt minket Arthur Guiness, hogy boldog 250. szülinapot kívánjunk neki ;)
A Couch Surfing zártkörű bulija egy nagyon igényes kis pubban volt. Rengeteg emberrel találkoztam a világ hihetetlen, hogy milyen pontjairól. És megint ez a mindenki érdeklődő, „mit csinálsz, hogy érzed magad Írországban”- mosollyal az arcán, itt aztán tényleg fel lehet töltődni pozitív energiával. Na, de ismét történt velem egy eszméletlen dolog, ami talán az egyik legszebb pillanatok közé tartozik életemnek. Nem fogjátok elhinni, hogy mi volt ez…
Beléptünk a főbejárati kapun és megpróbáltuk felhívni az egyik ismerősünket, aki már ott volt a sütögetésen, hogy akkor most hova is menjünk…?? Na, erre közölték velünk, hogy maradjunk a fő útvonalon, ami a park közepén halad, sétáljunk el a harmadik körforgalomig, ami kb. 1 óra, ott forduljunk balra sétáljunk fél órát, és akkor gondolom nem is kell folytatnom, ekkor jöttem rá, hogy ez nem a Széchenyi tér, hogy mi itt majd elsétálgatunk… :)
Ekkor persze teljes pánik tört ránk. Viszont szokásunkhoz híven, amikor nagyon messzire kell mennünk és nincs semmilyen tömegközlekedési eszköz sem a közelben, akkor vesszük elő stoppolási tudományunkat. Ugyanis itt Írországban, ez továbbra is bevett szokás, mert mindenki nagyon kedves, így semmilyen veszélyt nem hordoz. Na, most a stoppolás odáig fajult, hogy két kocsit is megállítottunk egymás után, ötször hívtuk fel a sütögető csapatot, hogy mégis hol vannak pontosan. Fülről fülre adogatva a telefont, hogy ki fog fel többet az úteligazításból. A második kocsiban, amit megállítottunk egy nagyon kedves házaspár ült, akik miközben próbáltunk rátalálni a rejtélyes sütögető helyre, Európa egyik legnagyobb parkjában, mesét tartottak a Phoenix Parkról és Dublinról. Persze kifaggatva minket, hogy hol dolgozunk, mit csinálunk, hogy tetszik nekünk Írország.
A stoppolás mindig egy nagyon kedves tapasztalat, ugyanis egyszerűen nem tudok betelni az itteni emberek nyitottságával, jóakaratával és kedvességével. Nagy nehezen, még a két kocsival is egy órát keresgélve, végül megtaláltuk, hogy hol is sütögetnek a barátaink. Mondanom sem kell, hogy addigra már kezdett besötétedni és a kajából is csak pár falat maradt.. :) De kalandunk még ekkor korántsem ért véget. Ugyanis persze nem volt elég kocsi, hogy mindenki beférjen, így mi maradtunk Ritával valamint egy másik srác és csajszi, aki arra vállalkozott, hogy már pedig mi megtaláljuk a buszmegállót valahogy, ami persze a parkon kívül volt, szóval először ki kellett jutni…
Már korom sötét volt, úgyhogy kezdett picit parás lenni a helyzet, de gondoltam négyünket már csak nem támad meg senki vagy ha igen, akkor nekem lesz időm elfutni, amíg a többieket elkapják ;) Szóval megindultunk lefelé, csak nagyjából találgatva, megérzéseinkre hallgatva a korom sötétben, követve az utat. Ahogyan haladtunk befelé a park egyre fásabb, csendesebb területére egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy őzike szalad el előttünk. Ez volt a kezdet, aztán megjelent egy másik, azt már inkább szarvasnak mondanám, majd még egy, és így tovább… Egy egész csorda a sötétben, hihetetlen látvány volt. El tudjátok képzelni, hogy „néhány” percre az utak zajától és mindössze fél órára az ír sziget fővárosának központjától, mi csak sétálgatunk és megjelenik egy őz csorda?!
Egy óra séta után (egyszer kétszer ugyan elbizonytalanodtam, hogy kitalálunk-e, de nem mondtam senkinek …:) sikerült kijutnunk egy teljesen másik pontján a parknak, mint ahol bementünk. Felültünk az első buszra és irány a városközpont, hiszen szombat este volt, és várt minket Arthur Guiness, hogy boldog 250. szülinapot kívánjunk neki ;)
A Couch Surfing zártkörű bulija egy nagyon igényes kis pubban volt. Rengeteg emberrel találkoztam a világ hihetetlen, hogy milyen pontjairól. És megint ez a mindenki érdeklődő, „mit csinálsz, hogy érzed magad Írországban”- mosollyal az arcán, itt aztán tényleg fel lehet töltődni pozitív energiával. Na, de ismét történt velem egy eszméletlen dolog, ami talán az egyik legszebb pillanatok közé tartozik életemnek. Nem fogjátok elhinni, hogy mi volt ez…
A pillanat, amikor megláttam a pub hátsó üveg polcán csillogó üveget, amelyre ez volt írva: FÜTYÜLŐS BARACK PÁLINKA!!!! JJJ Azt hittem elájulok örömömben, mert mindig gondban vagyok, hogy mit is igyak és itt nem is nagyon van rövid ital, így különösen szokatlan néha a helyzet a jó öreg hazai pálinka nélkül, amihez semmi hasonlót nem találtam itt eddig. Na, most amikor megláttam, örömömben elkezdtem ugrálni, esküszöm majdnem el is pityeredtem (mielőtt még valaki azt hinné, nem vagyok alkoholista :), csak egyszerűen az érzés annyira megragadott). Egyből rávettem Ritát, hogy itt az általam már halál unalomig emlegetett MAGYAR PÁLINKA, amit most azonnal meg kell kóstolnunk. Meg is tettük, nem tudnám leírni, hogy mit éreztem :)) Megkérdeztem a pultos nőt, hogy honnan szerezték és mondták, hogy valaki hozta. Innentől már adott volt az este hangulata, persze Ritának is nagyon ízlett. Szóval így töltöttem el szombat estémet egy magyar pálinka mellett az ír pubban.
A vasárnapi nap már csak a jó öreg reggeli Starbucks-os kávéval és rövid vásárlással telt, mert kora délután indultunk haza, mivel hétfőn reggelt 8-tól várt minket a munka…
A vasárnapi nap már csak a jó öreg reggeli Starbucks-os kávéval és rövid vásárlással telt, mert kora délután indultunk haza, mivel hétfőn reggelt 8-tól várt minket a munka…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése